Címkék

ÉDES IS, BURGONYA IS, FINOM IS – GYORS RECEPT ÉDESBURGONYÁVAL





Az első komoly találkozásom az édesburgonyával, leánykori nevén a batátával, (természetesen) a gyerkőcöm hozzátáplálásához köthető. Annyi jót olvastam, hallottam róla, hogy úgy gondoltam, néhanapján feldobom a pépjeit ezzel a különlegességgel.

Ugyan a pépeknek már búcsút mondtunk, illetve nem mondom, hogy azóta rendszeresen szerepel a heti menüjében, de alkalmanként még most is bele-belecsempészem egy-egy ételébe. Mondjuk, a spenótot szinte csak ezzel kombinálva hajlandó megenni a Fiatalember, éshát ha a gondos anyuka néhanapján ezt a „nem szeretem” dolgot adná az ő apróságának, kénytelen ilyen fondorlatos eszközökhöz nyúlni. De magunknak valamiért még soha nem készítettem belőle semmit, úgyhogy úgy gondoltam, idén ideje lesz pótolni ezt a hiányosságomat is. Talán még a gyerkőc is megkóstolja ezt a finomságot.

Ha gyorsan kell valami: paradicsomos-édesburgonyás egytálétel
Hozzávalók:

40 dkg édesburgonya

2 db hagyma

40 dkg póréhagyma

1 ág rozmaring

2 teáskanál édeskömény

3 dkg friss gyömbér

4 evőkanál olívaolaj

1 rúd fahéj

40 dkg kolbászkrém

1 teáskanál chilipehely

5 dl zöldséges alaplé

fél csokor petrezselyem

kb. 80 dkg darabolt paradicsom (héj nélkül, ha megoldható)


 

Az édesburgonyát hámozd meg, öblítsd le, majd szeld fel nagyobb kockákra. A hagymával hasonlóan járj el. A póréhagymát szintén mosd meg, és karikázd fel. A gyömbért szintén pucold meg, és szeld fel apróra. A rozmaringot mosd meg, szárítsd meg, majd szedd le a kis leveleit és aprítsd fel. Ezután hevítsd fel az olajat egy serpenyőben, majd süsd meg a hagymát és a gyömbért. Ha megvan, mehet bele az édesburgonya, az édeskömény és a rozmaring. Rövid sütés után öntsd hozzá a zöldséges alaplevet, a chilipelyhet, a paradicsomot, fahéjat. Végül sózd ízlés szerint és 10 percig lefedve főzd meg. Ha megvagy, a póréhagyma mehet ehhez a keverékhez, majd a kolbászkrém, lehetőség szerint úgy, hogy kis galuskákat szaggatunk belőle. 5 percig főzzük az egészet, majd ízesítjük az előzőleg megmosott, megszárított, finomra vágott petrezselyemmel.




Jó étvágyat!


Forrás:  www.proaktivdirekt.com
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Mindenkinek 1000 vágya van, a rákos beteg gyermekeknek csak egy van: 

MEGGYÓGYULNI!

SEGÍTSEN ADÓJA 1%-ÁVAL, 

HOGY ESÉLYT KAPJANAK A GYÓGYULÁSRA! 
Adószám: 18557071-1-09  

Támogassa a rákos beteg gyermekek gyógyulását adója 1%-ával! 

Kattints ide:  http://www.remenyalapitvany.hu 

Köszönjük szépen!