Címkék

Így lehet megelőzni a halálos bőrrákot





Hogy melanoma nélkül teljen a tavasz és a nyár

A tavaszi napsütést nem vesszük komolyan, a nyári napozást pedig túlzásba visszük, aminek komoly következménye lehet. A melanoma halálos bőrrák, ám könnyen megelőzhető, időben felismerve pedig jó eséllyel gyógyítható.


Magyarországon évente hozzávetőlegesen 1700-2000 az újonnan felismert melanomás betegek száma. Bár ez a fajta festékes bőrrák időben felismerve gyógyítható, szomorú statisztikai adat, hogy hazánkban éves szinten kb. 400 áldozatot követel a festékes bőrrák. Világviszonylatban az előrejelzések alapján az elkövetkező 5-6 évben akár másfélszeresére is nőhet a melanomás megbetegedések száma.
"A bőrgyógyászati szakma szívügyének tekinti, hogy minél szélesebb körben terjessze ezzel a veszélyes kórral kapcsolatos legfontosabb ismereteket" - mondta dr. Bata-Csörgő Zsuzsanna, a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke.

 

 

Fontos a korai felismerés
A melanoma bármely életkorban és bárhol a bőrünkön, ritkán a nyálkahártyákon is kialakulhat. Sötétbarna vagy fekete, gyorsan növekvő folt vagy csomó a leggyakoribb tünet, de festékes anyajegyünk küllemének hirtelen változása (pl. anyajegy körül kialakult gyulladás, vérzés, nedvezés, színének változása) is felhívhatja a figyelmet a kórra. Kezelés nélkül gyorsan terjed, megtámadhatja a nyirokcsomókat és a belső szerveket is, ami nem ritkán halálos kimenetelű lehet.

Dr. Oláh Judit, a Szegedi Tudományegyetem docense, bőrgyógyász, klinikai onkológus hangsúlyozta: "Mint oly' sok más esetben, a melómánál is életmentő a minél korábbi stádiumban történő felismerés, ebben az esetben sebészi kimetszéssel szinte százszázalékosan gyógyítható. Otthoni vizsgálat során az anyajegyek számát, alakját vagy színét érintő változások során szükséges azonnal bőrgyógyász szakorvoshoz fordulni.

Gyakori és halálos
Mint dr. Lengyel Zsuzsanna, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, bőrgyógyász-onkológus a melanomával kapcsolatos sajtótájékoztatón kifejtette: bár nyáron nagyobb figyelem irányul a betegségre, a megelőzés egész évben fontos. A melanoma az úgynevezett melanocita sejtek (amelyek a bőrszínért és a hajszínért is felelősek többek között) elburjánzását jelenti. Ez egy nagyon gyakori tumorfajta, ráadásul évente 5-7 százalékkal emelkedik az esetszám. A melanoma, ha későn veszik észre halálos, időben felismerve azonban műtéttel jól gyógyítható. Mint dr. Lengyel Zsuzsanna elmondta, az 1 mm-es mélységűnél vékonyabb melanoma esetében szinte 100 százalékos a 10 éves túlélési esély, 4 mm-nél ez a szám viszont sajnos már csak 50 százalék. Amint áttét van (a bőrön, de akár távolabb, az agyban, a tüdőben, a májban vagy a csontokban például), egyre romlanak az esélyek. A szakértő azt is hangsúlyozta, hogy a melanoma a tévhittel ellentétben nem csak anyajegyből indulhat ki, hanem újonnan is keletkezhet a bőrön. 




Erre kell figyelni!
A Pécsi Tudományegyetem adjunktusa összefoglalta, milyen anyajegy-elváltozások esetén kell azonnal orvoshoz fordulni:

aszimmetria
szabálytalan, csipkézett határ
sokszínű, vagy változtatja a színét (sötétedik vagy világosodik)
hirtelen megnő az átmérője
megmozdul, vagy újonnan keletkezik
Természetesen ahhoz, hogy ezeket a változásokat észrevegyük, rendszeres önvizsgálatra van szükség. Dr. Lengyel Zsuzsanna szerint érdemes 6-8 hetente átvizsgálni bőrünket, különös tekintettel a rejtett helyeken (például a fül mögött).

Könnyen megelőzhető
A szakértő kiemelte: a betegség halálos, pedig könnyen megelőzhető. Első sorban a kockázati tényezőket kell elkerülni (már amelyiket lehet). Ezeket a bőrgyógyász-onkológus az alábbiakban foglalt össze:

napfény (UVA és UVB egyaránt)
napégés
szolárium
bőrtípus
sok vagy nagyméretű anyajegy
családi előfordulás
egyes genetikai betegségek
korábbi melanoma
Dr. Lengyel Zsuzsanna a megelőzésben első sorban a fényvédelmet hangsúlyozta. Ez azonban nem csak a strandon fontos, hanem a mindennapokban is. Fizikai fényvédelmet jelentenek a hosszú ruhák (már léteznek UV-szűrős anyagból készültek is), a sapka vagy kalap, napernyő, napszemüveg.

Fontos a fényvédő krémek használata is. Itt a szakértő kiemelte, hogy olyat kell választani, ami az UVA és az UVB ellen is véd. Ezt legalább 20 perccel azelőtt kell a bőrön szétkenni, hogy napra mennénk és nem jó megoldás, ha csak az anyajegyeket kenjük le - az egész bőrfelületet védeni kell! 2-3 óránként pedig újra kell krémezni. Ezzel együtt sem tanácsos 10 és 16 óra között a tűző napon lenni.



Forrás:  www.hazipatika.com
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Mindenkinek 1000 vágya van, a rákos beteg gyermekeknek csak egy van: 

MEGGYÓGYULNI!

SEGÍTSEN ADÓJA 1%-ÁVAL, 

HOGY ESÉLYT KAPJANAK A GYÓGYULÁSRA! 
Adószám: 18557071-1-09  

Támogassa a rákos beteg gyermekek gyógyulását adója 1%-ával! 

Kattints ide:  http://www.remenyalapitvany.hu 

Köszönjük szépen!