Címkék

MÍNUSZ 4 KILÓ 5 NAP ALATT: JOGHURTDIÉTÁVAL, HOGY BELEFÉRJ A NADRÁGODBA!





A joghurtdiéta azért hatásos, ha gyorsan szeretnél pár kilótól megszabadulni, mert helyreállítja a bélrendszer baktériumflóráját, ezzel segíti elő az emésztés, és az immunrendszer erősítését. 

MIRE SZÁMÍTHATSZ?
A mintaétrend segítségével a joghurt mellett nagyjából 700 kalóriát viszel a szervezetedbe, tehát rendkívül kevés mennyiséget, így tudod elérni, hogy miközben négy-öt nap alatt leadsz két-három kilót, addig az egészséges is maradsz. Ám jó hír, hogy natúr joghurtot bármikor ehetsz, ha megéhezel – így tehát nem koplalsz, hanem eszel, és mégis fogysz.

ERRE FIGYELJ!
A joghurtdiétánál fontos, hogy lassan edd, mert minden falat beindítja a zsírégető mechanizmust: a jótékony tejsavbaktériumok helyreállítják a sérült bélflór, ezzel aktiválják az emésztést. A joghurtban lévő magas kálium a méregtelenítést segíti, így ne csupán fogyó-, hanem méregtelenítő diétának is betudhatod ezt a pár joghurtos napot. Öt napig minden reggel csak joghurtot fogyassz reggelire a napi menü folytatását pedig alább találod. 

EZT NE HAGYD KI!
Fontos, hogy a joghurtdiéta mellett naponta két liter folyadékot, legkedvezőbb esetben szénsavmentes forrás-, vagy ásványvizet kell fogyasztani! Ha pedig pár nap múlva a leadott kilókat nem szeretnéd visszaszedni, akkor érdemes egészségtudatos táplálkozásra váltanod. 


MILYEN JOGHURTOT VÁLASSZ?
Fontos, hogy élőforrás natúr joghurtot válassz, a csábító gyümölcsös joghurtokat fogyókúra esetén érdemes háttérbe szorítani a magas cukortartalom miatt.



1. NAP
EBÉD: Zöldségleves joghurtos krémmel 
1 teáskanál olajon üvegesre párolunk 1 fej kockára vágott hagymát és 1 gerezd fokhagymát. Hozzáadunk 20 dkg karikára vágott cukkinit, 1 szál sárgarépát és 1 piros húsú paprikát. Felöntjük 2,5 dl húslevessel és megfõzzük. 0,5 dl joghurtot zúzott fokhagymával, 1-1 teáskanál reszelt parmezánnal és darált mandulával kikeverünk. A levest a joghurtkrémmel díszítve kínáljuk. (312 kcal)

VACSORA: Gyümölcskehely 
1 banánt megtisztítunk és felaprítunk. Hozzáadunk 25 dkg mirelit vegyes bogyós gyümölcsöt (eper, málna, ribizli, szeder stb). 1 dl joghurtot kikeverünk 2 teáskanál tejföllel, édesítõszerrel és 1 teáskanál citromlével. A gyümölcsöket kehelybe tesszük, és leöntjük az ízesített joghurttal. (300 kcal)

2. NAP
EBÉD: Gyümölcsös omlett 
2 tojást szétválasztunk. A fehérjét kemény habbá verjük, majd belekeverjük a sárgáját. A tojásmasszát zsiradék nélkül, teflonserpenyőben megsütjük. 1 dl joghurtot édesítőszerrel és néhány csepp citromlével kikeverünk. Beleforgatunk 15 dkg mirelit málnát. Az omlettet megtöltjük a gyümölcsös joghurttal. (318 kcal)

VACSORA: Szárnyassaláta 
Kockára vágunk 8 dkg pulykamellsonkát. Meghámozunk és vékonyan felszeletelünk egy friss körtét. Összekeverjük 1 fej salátával. 1 dl joghurtot friss zöldfűszerekkel és curryvel ízesítünk, majd a salátára öntjük. 2 vékony szelet bagetttel fogyasztjuk. (284 kcal)

3. NAP
EBÉD: Rozmaringos burgonya zöldséges joghurttal 
20 dkg burgonyát héjában megfőzünk. Meghámozzuk, félbevágjuk. 1 teáskanál olajon megpirítjuk, sóval, borssal, rozmaringgal ízesítjük. 1 dl joghurtot pritaminpürével ízesítünk, majd belekeverünk 1-1 kockára vágott zöldpaprikát, paradicsomot és lila hagymát. A zöldséges joghurtot a pirított burgonyára öntjük. (307 kcal)

VACSORA: Gyümölcspüré vaníliás joghurttal 

20 dkg mirelit epret pürésítünk, édesítőszerrel összekeverjük. Belekeverünk 10 dkg egész málnaszemet. Hozzá 1,5 dl vaníliás joghurtot és 2 szem háztartási kekszet fogyasztunk. (304 kcal)



4. NAP
EBÉD: Fóliában sült hal 
15 dkg tengeri halfilét megsózunk, borsozunk, nagy alufólialapra fektetjük. Ráhalmozunk 12-12 dkg reszelt sárgarépát és karalábét. Beborítjuk 1/2 szál felkarikázott póréval. 0,5 dl joghurtot kikeverünk 1 teáskanál tejföllel. Sóval, citromborssal, friss zöldfűszerekkel ízesítjük és a zöldséges halra öntjük. A fóliát lezárjuk, és forró sütõben 15 percig sütjük. (316 kcal)

VACSORA: Almakehely 
30 dkg jonatán almát megtisztítunk. A gyümölcshúst összeturmixoljuk 1 dl joghurttal, 1 teáskanál tejföllel és néhány csepp folyékony édesítőszerrel. A pürébe belekeverünk 15 dkg mirelit ribizlit. 1 kétszersültet fogyasztunk hozzá. (210 kcal)


5. NAP


EBÉD: Müzli sütve 
1 dl joghurtot kikeverünk 1 evőkanál tejföllel és 2 evőkanál zabpehellyel. Folyékony édesítőszerrel és citromlével ízesítjük. 25 dkg mirelit vegyes bogyós gyümölcsöt (eper, málna, ribizli, szeder stb.) tûzálló tálba halmozunk, ráöntjük a krémet, és forró sütőben 6-8 percig sütjük. (280 kcal)

VACSORA: Zöldségtál sonkás öntettel 
12 dkg főtt burgonyát felkarikázunk. Tálra rendezzük 10 dkg félbevágott koktélparadicsommal, 1 csíkokra vágott zöldpaprikával és 20 dkg felszeletelt kígyóuborkával. 0,5 dl joghurtot kikeverünk 1 evőkanál tejföllel, 5 dkg kockára vágott nyers, füstölt sonkával, apróra vágott petrezselyemmel, snidlinggel, sóval, borssal. A mártást a zöldségekre öntjük. (300 kcal)


Forrás:  www.mindmegette.hu
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Mindenkinek 1000 vágya van, a rákos beteg gyermekeknek csak egy van: 

MEGGYÓGYULNI!

SEGÍTSEN ADÓJA 1%-ÁVAL, 

HOGY ESÉLYT KAPJANAK A GYÓGYULÁSRA! 
Adószám: 18557071-1-09  

Támogassa a rákos beteg gyermekek gyógyulását adója 1%-ával! 

Kattints ide:  http://www.remenyalapitvany.hu 

Köszönjük szépen!