Címkék

Munkát keres a három kislányát egyedül nevelő nyíregyházi apuka





Nyíregyháza – Olvasóink biztosan emlékeznek a Vadászi családra: önzetlenségüknek és felajánlásaiknak köszönhetően tavaly karácsonykor ajándékokkal és sok-sok finomsággal lephettük meg Bogit, Zsanit, Rékát és az őket egyedül nevelő édesapjukat.

 A sorsuk azóta még rosszabbra fordult: a családok átmeneti otthonába kerültek, az édesapa pedig elveszítette a munkahelyét, így az egyetlen bevételük a családi pótlék. Ha nem tudják megoldani a lakhatásukat, a gyerekeket elszakítják az édesapjuktól és védelembe veszik őket.
 

Munkát keres
Vadászi József azt mondja, számára mindent, ami az életében fontos, a gyerekei jelentik – és ez fordítva is igaz: a lányok nagyon ragaszkodnak hozzá, el sem tudják képzelni, hogy el kell válniuk egymástól. Olyan munkahelyet keres, ahol négy órában dolgozhat – reggel ő viszi iskolába a gyerekeket, délután pedig ő megy értük, és a házimunka is rá marad: főz, takarít, mos, ezért nyolcórás munkát nem tud vállalni. Mindent megtenne azért, hogy a lányai vele maradhassanak, ezért ismét megkereste lapunkat. Karácsonykor nagyon sokan segítettek nekik, amiért örökké hálás lesz, de most nem tud mást tenni, újra a nyilvánossághoz fordul. Dolgozni szeretne, hogy ne kelljen elveszítenie azokat, akiket a legjobban szeret: a gyerekeit.




 Aki tud segíteni, a 30/440-7891-es számon éri el Vadászi Józsefet. Köszönjük!

KM


Szeretnének együtt maradni     - © Fotó: KM-archív


Forrás: www.szon.hu
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Mindenkinek 1000 vágya van, a rákos beteg gyermekeknek csak egy van: 

MEGGYÓGYULNI!

SEGÍTSEN ADÓJA 1%-ÁVAL, 

HOGY ESÉLYT KAPJANAK A GYÓGYULÁSRA! 
Adószám: 18557071-1-09  

Támogassa a rákos beteg gyermekek gyógyulását adója 1%-ával! 

Kattints ide:  http://www.remenyalapitvany.hu 

Köszönjük szépen!