Címkék

Másfél millió ember nem tud majd telefonálni szombattól





Másfél millió embert hidegen hagy, hogy szombattól elnémul a telefonjuk. Ők azok, akik feltöltő kártyás mobilról telefonálnak, de még nem végezték el a kötelezővé vált adategyeztetést, pedig már csak három nap van hátra a határidőig.

 Akár másfél millió mobiltelefon is elnémulhat szombaton, ha addig nem egyeztetik adataikat a szolgáltatóval a feltöltőkártyás SIM-kártyák tulajdonosai.

A 24.hu szerint nem csak a feltöltőkártyások nemtörődömsége áll a dolog mögött, hanem az is, hogy az adatok ellenőrzésére szolgáló, a Belügyminisztérium által üzemeltetett adatbázis sokszor akadozik vagy leáll. A mobilszolgáltatók úgy vélik, a törvényben megszabott határidő szűkös, sokan lecsúsznak majd a regisztrációról.

 

 

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pár hete még félmillióra becsülte azoknak a számát, akik nem fogják majd tudni határidőre elvégezni az adategyeztetést. A hatóság adatai szerint a négymillió feltöltőkártyás telefonszám mintegy hatvan százaléka esett át eddig az adategyeztetésen.

A 2017 előtt vásárolt feltöltőkártyás SIM-kártyák adategyeztetésére az előfizetőknek 3 napja maradt, ezt nem csak személyesen, de online, telefonon és a Magyar Posta több száz kirendeltségén intézhetik.




Az online regisztrációt a szolgáltatók is támogatják:
A Vodafone Július 8-tól 2 nap díjmentes beszélgetést ad a belföldről és az unióból, normál magyar számok hívása esetén. Vodafonos feltöltőkártyások ezen az oldalon regisztrálhatnak.

A Telekomnál egy hétvége ingyen belföldi beszélgetés más telekomosokkal a jutalma annak a Dominósnak, aki ezen a linken egyeztet adatot.

A Telenor 500 MB ajándék adatforgalmat ad és 20 percet, amit hálózaton belül beszélhetnek le az online regisztráló ügyfelek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Feltöltőkártyás a mobilod? Akkor figyelj!
Mégis vissza lehet szerezni a júliusban megszűnő telefonszámokat
Aki nem végzi el az adategyeztetést szombatig, annak megszűnik a telefonszáma. Persze nincs minden veszve ekkor sem, az NMHH szerint nincs jogi akadálya a megszűnt szerződések újrakötésének, így bizonyos ideig a hívószámot és egyenleget vissza lehet szerezni.



Forrás:  www.nlcafe.hu
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Mindenkinek 1000 vágya van, a rákos beteg gyermekeknek csak egy van: 

MEGGYÓGYULNI!

SEGÍTSEN ADÓJA 1%-ÁVAL, 

HOGY ESÉLYT KAPJANAK A GYÓGYULÁSRA! 
Adószám: 18557071-1-09  

Támogassa a rákos beteg gyermekek gyógyulását adója 1%-ával! 

Kattints ide:  http://www.remenyalapitvany.hu 

Köszönjük szépen!