Címkék

Jön a Nemzeti Autóellenőrző Rendszer!





Minden korábbi ellenőrzés hatékonyságát felülírja a kormány szerint az év végén induló új rendszer, amely megállítás nélkül bármilyen jármű gazdáját akár 500 ezer forintos bírsággal sújthatja. Nem a sebességet, az autók súlyát méri majd.

„2017 végéig várhatóan lezárul az objektív bírságolásra alkalmas rendszer teljes körű kiépítése” – válaszolta a Vezess kérdésére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) arról az új, 89 ellenőrzési pontból álló hálózatról, amit tavaly október óta építenek országszerte.

A tehergépkocsik mellett a személyautók súlyellenőrzésére is alkalmas, és ha szükséges, utóbbiak üzembentartóit is büntető kapuhálózatból 10 helyszínen már befejezték a kivitelezési munkákat, ebből 9 hitelesítését jelenleg is végzik. Egy helyen, Ács közelében már tesztüzemben működik a járművek kontrollja.

A 89 mérőhelyből 74 az útdíj-ellenőrzési (UD) rendszerhez tartozó kapukra épül, kettőt VJT-portálra  (változtatható jelzésképű tábla) szerelnek, a maradék 13 kontrollpontnak pedig teljesen új tartószerkezetet állítanak az utak fölé.  A járműveket figyelő és azonosító kamerák csak egyik elemei lesznek a rendszernek, minden egyes helyen szenzorokat építenek az útburkolatba, valamint felállítanak egy „központi hatósági ellenőrző rendszert”, ehhez futnak be a mérőpontokról az adatok.

Összesen 29,9 milliárd forintot költ a projektre a költségvetés. Nagy pénz, ráadásul az utolsó fillérig hazai forrásból, ám a kormányzat szerint minden forintot megér, mert akiket várhatóan 2018 januárjától ezen keresztül büntetnek, éves szinten ennél több kárt okoznak.

 

 

MIÉRT VAN ERRE SZÜKSÉG?

„A rendszer célja nem többletbevételek előteremtése, hanem a jogkövető magatartás előmozdítása” – állítja az NFM. Adataik szerint a magyar utakon futó kamion és teherautó-állomány 8-10 százaléka túlterhelt, nagy része valószínűleg külföldi.

A keresztségben Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszernek (TSM) nevezett hálózatra a kormányzat miatt három fő ok miatt van szükség:
– a közlekedésbiztonság javítása,
– az úthálózat védelme,
– a jogkövető fuvarozók versenyegyenlőségének biztosítása.

Fokozott mértékben károsítják az utakat a túlterhelt tehergépjárművek, ráadásul ezek baleseti kockázata is nagyobb a bizonytalanabb manőverezhetőség, de különösen a hosszabb fékút miatt. Kiemelt szempontnak nevezik a versenyegyenlőséget is: a túlsúllyal nagyobb haszonnal közlekedtetett járművek rontják a jogkövető vállalkozások piaci helyzetét.




HOGYAN MŰKÖDIK, ÉS BÜNTETI-E A SZEMÉLYAUTÓSOKAT?

Az aszfaltba épített szenzorok menet közben megmérik a sztrádák és nagyobb forgalmú főutak sávjában haladó járművek súlyát, a kamerák pedig fényképet készítenek róluk, majd a rendszámfelismerő beazonosítja a kategóriájukat, tengelyszámukat, minden lényeges adatukat, még a sebességüket is. Pár másodperc alatt kiderül, hogy ki közlekedik szabálytalanul.  Akinél ezt érzékeli a rendszer, azonnal riasztja a legközelebbi ellenőregységet, ők megállíthatják a járművet, sőt visszatarthatják a bírság megfizetéséig és „a túlterheltség megszüntetéséig”. Megkérdeztük, hogy utóbbinál hová pakolja fölös terhét a kamionos, a minisztérium szerint ezt a jármű vezetőjének kell megszerveznie.

Arra is lesz példa bőven, sőt, hogy nem állítják meg a rendszer által szabálytalannak tartott járművet. A rendszer ilyen esetekben „az üzembentartó részére küldi ki a bírsághatározatot az objektív felelősség elvének alkalmazásával”. Ezek a kamerák tehát hitelesítettek lesznek, és a közteresek minap botrányt okozó készülékeivel ellentétben büntethetnek.

A személyautósok számára nyilván az a legfontosabb kérdés, hogy őket is méri-e, és bünteti-e a rendszer. „Túlterhelés esetén a menettulajdonságok a jármű kategóriájától függetlenül romlanak (pl. hosszabb fékút, romló kormányozhatóság), így a baleseti kockázat minden esetben nő. A rendszer képes lesz minden áthaladó jármű tengelyterheléseit és össztömegét megmérni. Bármilyen túlterhelt járművel közlekedve bírság kiszabására kell számítani” – mondja a minisztérium.



Forrás:  www.vezess.hu
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Mindenkinek 1000 vágya van, a rákos beteg gyermekeknek csak egy van: 

MEGGYÓGYULNI!

SEGÍTSEN ADÓJA 1%-ÁVAL, 

HOGY ESÉLYT KAPJANAK A GYÓGYULÁSRA! 
Adószám: 18557071-1-09  

Támogassa a rákos beteg gyermekek gyógyulását adója 1%-ával! 

Kattints ide:  http://www.remenyalapitvany.hu 

Köszönjük szépen!