Címkék

NAGYON NÉZD MEG A FEBRUÁRI FIZETÉSED! NEM FIZETIK KI A MUNKAADÓK AZ EMELT BÉREKET!





Garantált bérminimum: nem fizetik ki a munkaadók az emelt béreket, trükköznek! Erre figyelj!

Mit tehet az a dolgozó, akinek ugyanannyival vágták meg a béren kívüli juttatásait, amennyivel a bérét növelni kellett a szakmunkás-bérminimum eléréséhez? Nem ez az egyetlen munkaadói trükk a fizetésemelés elkerülésére.

Hiába emelték 25 százalékkal a szakmunkás-bérminimumot, összességében ugyanannyi nettót kap kézhez egy békéscsabai bolti eladó, mint a múlt évben. Főnöke ugyanis ugyanannyival vágta meg a cafetériát, amennyibe a fizetésemelés kerülne neki – hangzott el hétfőn az RTL Klub Híradójában.

 

 

Nem ez az egyetlen trükk, amelyet a munkaadók bevetnek, hogy jobban jöjjenek ki a kötelező béremelésből: szakszervezetek szerint van, ahol a napi 8 órás munkát csökkentették papíron 6 órásra, illetve van, akiket – szintén csak papíron – más, olcsóbb munkakörbe helyeztek át.



Így sokan továbbra is a bruttó 127 500 forintos havi minimálbért kapják, a garantált szakmunkás-bérminimum, a bruttó 161 ezer forint helyett – mondta Székely Tamás, a VDSZ elnöke. Trükközni lehet a pulttal is: ha van pult, a mögötte álló eladó már szakképzett kereskedőnek számít, és jár neki a bérminimum. Ha viszont eltávolítják a pultot, a dolgozót pedig segédmunkássá minősítik, elég a minimálbér.

Ezzel tisztában van a a munkaadók érdekképviselete is: Dávid Ferenc, a VOSZ elnöke azt mondta, ez nem jogszerű, nem normakövető, és a VOSZ is elítéli, de “meg kell érteni, hogy ezek az emberek is élni akarnak”. A kormány rendkívüli munkaügyi ellenőrzéseket helyezett kilátásba. A büntetés mértékét még nem tudni, sem azt, hogy a vállalkozók közül hányan trükközhetnek a fizetésemeléssel.


Forrás: www.palyazatfigyelo.info
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Mindenkinek 1000 vágya van, a rákos beteg gyermekeknek csak egy van: 

MEGGYÓGYULNI!

SEGÍTSEN ADÓJA 1%-ÁVAL, 

HOGY ESÉLYT KAPJANAK A GYÓGYULÁSRA! 
Adószám: 18557071-1-09  

Támogassa a rákos beteg gyermekek gyógyulását adója 1%-ával! 

Kattints ide:  http://www.remenyalapitvany.hu 

Köszönjük szépen!