Címkék

Magyar Oscar: ezt a gálát sem fogjuk elfeledni!





A legjobb élőszereplős kisfilm kategóriájában először díjaztak magyar produkciót az Oscar-gálák történetében. A Kaliforniai álomnak nem jött össze a rekord, és kis kavarodás után kiderült, a Holdfény vitte el a legfontosabb díjat a Trumpnak szánt kiszólásokkal tarkított este folyamán.


Bár előzetesen alig lehetett biztosra venni, azért jó esélyei voltak Deák Kristóf filmjének több szaklap szerint is. Végül Salma Hayek és David Oneyowo adta át a díjat a színpadra lépő rendezőnek, a producer Udvardy Annának, az egyik főszereplőnek, Szamosi Zsófiának, és a rendező feleségének Nina Kovnak. Ezzel egymás utáni két évben kapta meg a legfontosabb filmes elismerést magyar alkotás, hiszen 2016-ban a Saul fiát díjazta a Filmakadémia.

 


 

"A külföldi vetítéseken jól fogadták, hogy a filmnek pozitív a végkicsengése, hogy nagyon örömteli üzenettel hagy magadra. És valahogy egybevág a mostani korszellemmel, a világpolitikában zajló folyamatokkal. Furcsa ilyet mondani egy gyerekfilmről, de egy csomó embernek a jelen világpolitikai eseményeit, például az oszd meg és uralkodj elv térhódítását juttatta eszébe a történet" - jellemezte korábban a filmet Deák Kristóf.

A Mindenkiben szereplő kórus tagjai, akik a Bakáts Téri Ének Zenei Általános Iskola tanulói, így örültek a hatalmas sikernek.

Közben persze lezajlott maga a gála is, és még ha néha elég unalmas is volt (a hosszabb cukormázas bejátszásakat igazán elfelejthetnék már), Jimmy Kimmel időnként feldobta a show-t: elővette a Mean Tweets-et is, és hát a Matt Damon-poénjai mindig ütnek.




Deák Kristóf nagyon egyszerű köszönőbeszédet mondott: "ajánlom ezt a díjat mindazoknak az embereknek, akik jobbá tehetik ezt a világot, a gyerekeknek. Próbáljuk őket jól felnevelni, hogy büszkék lehessünk rájuk" - fogalmazott a rendező, utalva ezzel a Mindenki üzenetére.
A legnagyobb "poén" viszont az est legvégén következett: a Faye Dunaway-jel együtt díjat átadni érkező Warren Beatty rossz borítékot kapott, így véletlenül a Kaliforniai álmot jelentette be a legjobb film kategória győztesének. A producerek már a színpadon ünnepeltek, amikor kiderült, hogy hiba történt, és valójában Barry Jenkins filmje, a Holdfény a nagy nyertes.

A musical persze még így sem szégyenkezhet: 6 díjával magasan a legtöbb szobrot begyűjtő film lett. A kötelező zenei (filmzene és betétdal) és a grandiózus látványt elismerő díjak (látványtervezés, operatőr: Linus Sandgren) mellett azért a presztízskategóriákban is jól szerepelt a film: Damien Chazelle 32 évesen a valaha volt legfiatalabb rendező, aki Oscart nyert, Emma Stone pedig 28 évesen vihette haza a legjobb női főszereplőnek járó szobrocskát.

Egyébként úgy tűnt, szépen szétosztották a díjakat: A régi város is behúzott két fontosat (férfi főszereplő: Casey Affleck, eredeti forgatóköny: Kenneth Lonergan), a Holdfény a film mellé vitt még egy férfi mellékszereplőt (Maherhala Ali) és egy adaptált forgatókönyet (Barry Jenkins és Tarell Alvin McCraney), de még A fegyvertelen katonát is kétszeres Oscar-díjassá tették (vágás és hangkeverés).

A női mellékszereplők közt nem volt meglepetés: Viola Davis valószínűleg simán nyert a Fencesért. A legjobb filmre jelöltek közül már csak az Érkezésnek volt némi szerencséje: a legjobb hangvágásnál díjazták a földönkívüliek nyelvéhez alkotott hangeffekteket. De szokatlanul sok közkedvelt mozit díjaztak: a Legendás állatok és megfigyelésük a jelmeztervezésért, A dzsungel könyve a vizuális effektekért nyert, a Zootropolis pedig vitte az animációs versenyt. És még azt is sikerült elérni, hogy a Suicide Squad Oscar-díjasnak mondhassa magát – köszi a sminkeseknek!



Forrás: www.hvg.hu
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Mindenkinek 1000 vágya van, a rákos beteg gyermekeknek csak egy van: 

MEGGYÓGYULNI!

SEGÍTSEN ADÓJA 1%-ÁVAL, 

HOGY ESÉLYT KAPJANAK A GYÓGYULÁSRA! 
Adószám: 18557071-1-09  

Támogassa a rákos beteg gyermekek gyógyulását adója 1%-ával! 

Kattints ide:  http://www.remenyalapitvany.hu 

Köszönjük szépen!