Címkék

Citrom szelet





HOZZÁVALÓK
Hozzávalók:
A tésztához:
1 db tojás
14 dkg zsír
1/2 csomag sütőpor
14 dkg porcukor
40 dkg liszt
2 dl tejföl
A krémhez:
4 dl tej
4 evőkanál liszt
1 db citrom leve és reszelt héja
25 dkg margarin
15 dkg cukor
Valamint:
4-5 evőkanál baracklekvár



ELKÉSZÍTÉS
Elkészítés: A tészta hozzávalóiból tésztát gyúrunk, apránként adjuk hozzá a tejfölt. Rugalmas, könnyen nyújtható tésztát kell kapnunk.

4 cipóra osztjuk. 25×39 cm-es méretűre nyújtjuk, sütőpapírral fedett lemez tepsiben 2 lapot sütünk egymás után, világosra, kb. 10-12 perc alatt (180 fokon).


A másik 2 cipót is kisodorjuk, az egyiket lekvárral megkenjük, a másik lapot rátesszük, és ezt így együtt megsütjük.
A krémet elkészítjük. A lisztet a tejjel és a cukorral simára keverjük, majd sűrű péppé főzzük, kihűtjük. A kihűlt főzött krémhez hozzákeverjük a szobahőmérsékletű margarint, a reszelt citrom héját és levét, és jól kihabosítjuk.
A kihűlt süteményt betöltjük: 1 sima lap, krém fele, lekváros lap, krém másik fele, végül sima lap. Pár órát állni hagyjuk hűtőben, legjobb, ha egy éjszakát.
Tetejére 2 db tojàs fehérjéből 25dkg porcukorral gőz fölött habot vertem és tetszés szerint díszítjük. 


Forrás:  https://www.facebook.com/konyhamania.edit.modra 

Trió szelet





Hozzávalók 
20 adag
A pisztáciás tészta:
4 db tojás
4 ek kristálycukor
2 ek étolaj
2 ek meleg víz
4 ek finom liszt
1 tk sütőpor
1 késhegynyi szóda
4 ek darált pisztácia 

A mákos tésztához:
4 db tojás
4 ek kristálycukor
2 ek étolaj
2 ek meleg víz
4 evokanál finom liszt
1 tk.sutopor
késhegynyi szóda
2 kanál egész mák

a kakaós tészta:
4 tojás
4 ek finom liszt
2 ek étolaj
2 ek meleg víz
4 ek finom liszt
1 tk sütőpor
1 késhegynyi szóda

A krémhez:
500 ml víz
500 ml tej
10 ek babagríz
40 g vanília pudingpor
250 g vaj
200 g porcukor
0,5 dl mentás likőr
4 ek baracklekvár

A csoki öntethez:
100 g barna csoki
150 g fehér csoki
1 ek étolaj



Elkészítés 

A tojásokat és a cukrot habosra kevertem.

A pisztáciát ledaráltam.

A lisztet, sütőport, szódát, és a pisztáciát összekevertem. Beleszitáltam a tojásos cukros alaphoz és óvatosan hozzákevertem. A sütőt 180 C-ra melegítettem ki, a tepsit sütőpapírral béleltem és a tésztát beleöntöttem.

Amíg sült az első tészta, elkészítettem a mákos tésztát. Tojást és a cukrot, olajjal és vízzel habosra kevertem. A lisztet, sütőport, szódát, és az egész mákot összekevertem, és beleszitáltam a tésztához és óvatosan hozzákevertem. Beleöntöttem a tepsibe és sütöttem.

Amíg sült a mákos lap, elkészítettem a kakaósat. A tojást, cukrot, étolajat és vizet habosra kevertem. A lisztet, sütőport, szódát és a kakaót összevegyítettem és hozzászitáltam a tojásos, cukros tésztába és lassú mozdulatokkal belekevertem a tésztába.

Mind a három lap sült 10 percig, majd rácson hagytam őket hűlni.

Elkészítettem a krémet. Vizet és a tejet összevegyítettem. Beletettem a babagrízt és a vanília pudingport, és sűrű masszát főztem belőle. Majd hagytam hűlni.




A vajat porcukorral habosra kevertem.

És kanalanként hozzátettem a grízes masszát és jól elkevertem. Végül hozzáöntöttem a likőrt is.

A krémet 3 részre osztottam és a hűtőbe helyeztem. A krém harmadik része a díszítésre marad.

Alulra tettem a mákos lapot, lekenten forró lekvárral.

A lekvárra rákentem a krém első felét. Rátettem a kakaós lapot.

A kakaós lapot lekentem forró lekvárral.

Majd rákentem a krém másik felét.

És ráhelyeztem a pisztáciás lapot.

Szokásom szerint lefedtem sütőpapírral vágó deszkával és 3 kg cukorral. Beraktam éjjelre a hűtőbe.

Másnap elkészítettem a csoki öntetet. Majd ha ráöntöttem újból beraktam a hűtőbe. A harmadik része a krémnek hűtőbe volt. Beraktam cukrász zsákba és díszítettem a süti tetejét.


Forró késsel szeleteltem és díszítettem. Jó étvágyat kívánok!


Forrás:  https://www.facebook.com/konyhamania.edit.modra 

Pisztácia: maréknyi egészség





A pisztáciát eddig csak sós sörkorcsolyaként eszegette? Akkor most ismerje meg, miért és mi mindenre jó még ezen kívül.

Ismerjük meg a pisztáciát!
A pisztácia (Pistacia vera) a szömörcefélék családjába tartozó, lombhullató fa. Kétlaki, vagyis külön fán vannak a hím- és a nőnemű virágok. Több fajtája között vannak ehetetlen termésű díszfák és csemegének számító gyümölcsöt hozó változatok. Legjobbnak a mediterrán vidékek termését tartják. Lassan növő fa, és még lassabban fordul termőre: akár nyolc év is beletelhet, mire termést hoz.

 

Kis-Ázsiában őshonos, itt Törökországban és Iránban, Ázsiában pedig Indiában és Kínában termesztik leginkább, de a XIX. században kivitték Észak-Amerikába is, azóta Kaliforniában is nagyban foglalkoznak a termesztésével. A pisztácia csonthéjas gyümölcs, a szőlőhöz hasonlóan fürtökben terem, a kemény, sima, éretten felnyíló héj rejti a sárgás-zöldes, ehető magot.
 

Miért jó a pisztácia?
Azt valamennyien tudjuk, hogy a pisztácia nagyon finom, jó szemelgetni a felnyíló héjakból előbukkanó magokat. Arra kevesebben gondolnak, hogy fogyasztása közben szívük, ereik védelmében tesznek valami nagyon fontosat. Ez az apró mag ugyanis rendkívül gazdag a legegészségesebb zsírsavakban: egyszeresen telítetlen, omega-3, omega-6 zsírsavakat tartalmaz.
Összetevői nemcsak nem növelik a vér káros koleszterintartalmát, hanem csökkentik azt, elsősorban az LDL-koleszterint, amely az érfalakra rakódó plakkok kialakulásában játszik fontos szerepet. Így az érrendszert karbantartó, szívvédő élelmiszerként tarthatjuk számon. Több kutatás eredménye megerősítette, hogy a pisztácia - több dióféléhez hasonlóan - férfiaknak kifejezetten ajánlható, mivel fogyasztása valamelyest véd a rosszindulatú prosztata-daganatokkal szemben is.

Fontos ásványi anyagok vannak benne, így fogyasztása hozzásegít a szervezet kálium, mangán, réz, magnézium, kalcium, cink, vas és szelén szükségletének biztosításához. Többfajta B-vitaminnak, folsavnak és az antioxidáns hatású E-vitaminnak is gazdag forrása. Ez utóbbi, zsírban oldódó vitamin jót tesz a bőrnek, a nyálkahártyának, erősíti az immunrendszert. Akár egy maréknyi pisztácia fedezheti a felsoroltakból a napi szükségletet!





Hogyan fogyasszuk?
Minden egészségvédő és egyéb jó tulajdonsága mellett azt is érdemes figyelembe kell venni, hogy a pisztácia energiatartalma igen magas, száz grammja 557 kcal (2332 kJ) energiát tartalmaz, ezért túl nagy mennyiségben nem tanácsos fogyasztani, mert az felérne egy hízókúrával. Abból azonban semmi baj nem lehet, ha 8-10 szemet naponta rendszeresen elrágcsál belőle.

Sör- és borkorcsolyának sózva, pirítva szokták kínálni, de lehet kapni sószegényebb vagy sótlan csomagolásban is, ha lehet, okosabb ezt választani, hogy ne tegye tönkre a magasabb sófogyasztás által kiváltott vérnyomás-emelkedés a pisztácia által elért érvédő hatást. A pisztácia nagy arányban tartalmaz olajat, így többek között pisztáciaolaj is készülhet belőle. Ezt az aromás olajat főzéshez, salátákhoz használhatjuk.
Mediterrán utazások alkalmával, vagy a ma még igen kis számban, itthon nevelt pisztáciafa birtokában hozzá lehet jutni a friss, még nem teljesen érett gyümölcshöz is, amit talán a tejes dióhoz hasonlíthatnánk.





Forrás:  www.hazipatika.com

Mi mindenre jó az alma?





Napi egy alma az orvost távol tartja - nem véletlenül született meg ez a közmondás. Ennek a gyümölcsnek számos, az egészségre jótékony hatása van. Ráadásul még a házi szépségápolásnál is többféle módon bevethetjük.

Fokozza a bőr ragyogását
Érdemes kipróbálni egy házi készítésű zöldalmás maszkot, mert táplálja a bőrt, a gyümölcsben lévő savak pedig segíthetnek kisimítani az apróbb ráncokat. Turmixoljunk össze egy felaprított zöldalmát fél csésze fehér szőlővel és 1/4 csésze aloe verával addig, míg sűrű pasztát nem kapunk. Kenjük fel az arcra, a nyakra és a dekoltázsra, és negyed óra múlva öblítsük le meleg vízzel.

 

 

Segít a légzésben
Az almát a legjobb hámozatlanul fogyasztani, mert a héja tele van a quercetin nevű antioxidánssal, ami védi a tüdőt a méreganyagoktól. Egy brit tanulmány szerint azoknak, akik hetente megesznek legalább öt almát, jobban működik a tüdejük és a légzésük. Ha minden nap almát vagy tízórait uzsonnázunk, akkor sokat tehetünk a légzőrendszerünk egészségéért.


Megújítja a fejbőrt
A korpásodás és a fejbőr hámlása ellen nagyon jól használható az almaecet, amely segíthet elpusztítani a korpásodást okozó baktériumokat. Hajmosás után masszírozzunk néhány evőkanál almaecetet a nedves fejbőrbe, hagyjuk hatni egy percig, majd mossuk le. Ezután szárítsunk hajat a szokásos módon: nem csak a fejbőr viszketése fog megszűnni, de a hajunk is szebb, és fényesebb lesz.





Édesítőszernek is jó
Ha a süteményekben, tortákban a vaj vagy olaj felét édesítetlen almaszószra cseréljük, finomabb, puhább és kalóriaszegényebb süteményt kapunk, amihez ráadásul még egy jó adag egészséges, emésztést könnyítő rostot is hozzáadunk így.



Forrás: www.hazipatika.com

PÖRGESD FEL AZ AGYAD! 1. - EDD EZT AZ 5+1 JÓTÉKONY ÉTELT!





A szellemi frissesség fokozásához számos étrend-kiegészítő készítményt találhatsz a drogériák és gyógyszertárak polcain. Azonban miért is ne támogathatnád agyad egészséges működését ugyanazzal az étellel, amely a tested hasznára is válik?
 

 

Nem is olyan bonyolult ez a dolog, ha egyébiránt is megpróbálsz „tisztán” étkezni!

Hiszen amúgy is az agyadat kell leállítanod arról, hogy az évezredes hajlamot a túlevésre rád kényszerítse, elvégre nagy szerencsénkre már elegendő és tápláló élelem áll rendelkezésünkre.

Az általuk korábban már favorizált gyümölcsök és zöldségek ismét a főszereplők, nem csak akkor ajánlottak, ha nehezen megy a tanulás.

1. Avokádó – Magas E-vitamin és Omega-3 tartalma miatt kifejezetten ajánlott. Előbbi segíti az Alzheimer-kór elleni harcot, míg a második növeli a véráramlást az agy azon területén, amelyik a döntéshozatalért felel.

2. Brokkoli – B1-vitamint tartalmaz, amely a megfelelő energiafelhasználás optimalizálja és az idegrendszer épségének megőrzésében játszik szerepet. A benne lévő C-vitamin pedig segít a stresszhelyzetek kezelésében.





3. (Brazil) dió – A hosszabb élethez elősegítő csonthéjasunk többek között a lecitin tartalmának köszönhetően agyserkentő hatású, nem mellesleg bizonyítottan segít a memória frissességének megőrzésében is.

4. Gránátalma – A számtalan magocskát rejtő gyümölcs gazdag antioxidáns-forrás. Az agyműködés fokozásához fogyasztandó, ugyanis megakadályozza, hogy a szabad gyökök kárt tegyenek az agyban. Flavonoidok is szép számmal találhatóak benne.

5. Kék áfonya – Az imént említett flavonoid memóriaserkentő, és szintén nagyon hasznos, főként az agyér-elzáródás megelőzésének területén. A kék áfonyában nem meglepő módon emellett jó adag C-vitamin is megtalálható.

+1 Rozmaring – Ez a fűszernövényünk gyulladás gátló hatásának köszönhetően az agyat is védi. Napi egy teáskanál fogyasztása javasolt, amit akár salátákban vagy teába téve is fogyaszthatsz. Cikkünk folytatásában további 5 ételt és egy újabb fűszernövényt ismerhetsz meg a témában.




Forrás:  www.proaktivdirekt.com

Tudod, hogy mit jelent ez a heg a kar felső részén?





Egészen biztos, már te is többször megkérdezted, hogy vajon miért van az kis heg az illetőnek a bal karján? Ha neked is van egy sebszerű hegesedés a karodon, de nem emlékszel pontosan rá – és az sincs már, akitől megkérdezd -, hogy mitől lett oda, az alábbiakban megtudhatod.
 

 

A bal felkaron levő kisebb vagy nagyobb heg, a himlő elleni oltás maradványa. Az 1980-as évekig a himlő elleni oltás egy kötelező ügy volt, ezért minden ember karján ott díszelgett a kis maradandó jel. Élő, legyengített varicella vírusokat fecskendeztek a szervezetbe annak érdekében, hogy az immunrendszer meg tudja védeni majd a szervezetet, ha ténylegesen támadna a bárányhimlő vírus. A vakcina beadása után az érintett bőrfelület néhány héten keresztül gyógyult. Ezután maradt egy kisebb vagy nagyobb heg, a szervezet immunitásától függően.



A vakcinát egy kétágú tűvel adták be, így az érintett bőrfelület nagyobb sokkot kapott. Amikor a tűk a bőrrel érintkeztek, felszakították azt, egy-egy kisebb adag védőoltás jutott a szervezetbe, és ilyenkor kisebb hólyag keletkezett körülötte. Az érzéken bőrű embereknél nagyobb hólyagok, dudorok keletkeztek. 6-8 óra múlva a dudor visszahúzódott, de a keletkezett heg, egy életen át megmaradt az ember bőrén.

Az 1980-as évek óta a himlő lekerült a hírhedt betegségek listájáról, így csak akkor szükséges oltást adatni, ha egy olyan országba utazunk, ahol még mindig jelen van a vírus, és veszélyesnek számít.



Forrás:  http://utosmagazin.eu

Egyszerű tippek horkolás ellen És mindenki jobban alszik!





A horkolás nemcsak a mi alvásunkat zavarhatja meg, hanem a családtagjaink éjszakai pihenését is. Ha pedig rosszul alszunk, akkor azzal nemcsak a másnapi teljesítményünket kockáztatjuk, de számos egészségügyi probléma kialakulására is nagyobb esélyünk lesz. Mit tegyünk tehát a horkolás ellen?

Aludjunk az oldalunkon!

Felmérések szerint a legtöbb horkoló a hátán szokott aludni, az oldalt fekvés pedig jelentősen csökkenti a horkolást. Ha kényelmetlenné tesszük a háton fekvést, akkor egy idő után majdnem teljesen le is szokhatunk róla. Tegyünk például egy teniszlabdát a derekunk alá, így ha a hátunkra fordulunk, az igen kellemetlenné tesz a fekvést.

 

 

Emeljük meg a fejünket!

A magasabban levő fej hatására jobban tudunk levegőt venni, és így a horkolás, de a refluxos tünetek is csökkenhetnek. Horkolás ellen a legjobb a magas, kemény párna.

Figyeljünk a lefekvés előtti ételekre, italokra!

Közvetlenül lefekvés előtt ne igyunk alkoholt, ne vegyünk be nyugtatót vagy antihisztamin tartalmú gyógyszereket, ezek ugyanis túlságosan is ellazítják az izmokat, és összeszűkíthetik a levegő útját. Egyes embereknél a tejtermékek fokozzák a váladékképződést, így az orrdugulás is jellemzőbb lehet náluk, ami szintén horkoláshoz vezethet. A zsíros, fűszeres, nehéz ételek nemcsak gyomorégést okozhatnak, de összenyomhatják a gyomorszájat és a rekeszizmot, aminek következménye a levegő útjának beszűkülése és horkolás lehet.





Párásítsunk!

Az orrdugulás csökkentésével általában a horkolás is mérséklődik, ezért igyekezzünk egy kicsit megemelni a páratartalmat a hálószobában, a túl száraz levegő ugyanis kiszáríthatja a nyálkahártyákat és megakadályozza, hogy megszabaduljunk a felgyülemlett váladéktól. A párásabb környezet emellett a nyálkahártya gyulladását is csökkenti.



Forrás: www.hazipatika.com/alvas

10 hiba, amit szinte mindenki elkövet a ruháival





Mindenkinek van ruhásszekrénye, de nem mindenki tárolja helyesen a holmijait. Ezért könnyen előfordulhat, hogy úgy teszünk tönkre egy drága ruhát, hogy nem is tudunk róla.

 Helytelen tárolás
A szezonális ruháinkat mindig úgy tegyük el a szekrénybe, hogy előtte megtisztítottuk. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy ezt a lépést kihagyják, mielőtt a szekrény mélyére teszik a ruhát.

Vákuumcsomagolás
A vákuumcsomagolás nagyon népszerű és utazáshoz ajánlatos is, de például a szőrmekabátot nem érdemes tárolni benne, mert hosszú távon károsítja azt.

Rossz vállfa
Fontos dolog, hogy megfelelő vállfákat használjunk a ruháinkhoz. Egy nehéz, télikabátot ne akasszunk gyenge vállfára, illetve a kisebb ruháinknak ne használjunk nagy tartókat, különben azok elnyúlnak.

 

 

Kötött és gyapjú ruhák
A kötött- és gyapjúruháinkat soha ne tároljuk vállfán, különben hamar elvesztik a tartásukat. Keressünk azoknak inkább egy külön helyet a polcon, ahol kényelmesen elférnek.

Hosszú ruha
Ne hagyjuk, hogy a hosszú ruha vagy szoknya érintse a gardrób alját, különben gyűrődik és többször kell vasalni. A legjobb, ha nem is vállfán tároljuk ezeket a ruháinkat.

Nadrág
Ha már vállfán akarjuk lógatni a nadrágunkat, akkor azt ne hajtsuk ketté, hanem a két száránál fogva akasszuk fel.





Melltartó
Félbe szokta hajtani a melltartóját? Ne tegye, ezzel ugyanis a fehérnemű elveszti az alakját.

Polc és vállfa
A blúzokat és szoknyákat tarthatjuk megfelelő méretű vállfán, de a kötött- és gyapjúruhákat polcon tároljuk.

Több ruha egy vállfán
Soha ne pakoljunk több ruhát ugyanarra a vállfára, mert különben nyomni fogják egymást és nem tudnak “lélegezni.”

Cipzár és gomb nélkül
Amikor a ruháinkat betesszük a gardróbba, rendszerint elfelejtjük becipzározni vagy begombolni azokat. Ez viszont nagy hiba, mert így nagyobb eséllyel veszítik el az eredeti formájukat.



Forrás:  www.szon.hu/

Mi is érezhetjük majd a hurrikán hatását





Nagy hatással lehet Magyarország időjárására is.

Az Amerikában pusztító hurrikánok térségünk időjárását is befolyásolják – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.
A közlés szerint előfordul, hogy egy hurrikán, bekerülve a nyugati szelek övébe, akár Európa partjaihoz is eljut, „igaz jóval szelídebb formában”, de még így is heves vihart okozva.

 

 

Még gyakoribb, hogy a hurrikán által a légkörbe juttatott rendkívül meleg és nedves levegő járul hozzá a mérsékelt övi ciklonok fejlődéséhez – irják, példaként említve a 2014 októberi Gonzaló nevű hurrikán esetét.
Most az Egyesült Államok partjaitól alig 200 kilométerre keletre örvénylő Maria és a tőle keletre lévő, Lee nevű „kistestvére" a számítások szerint – ha csak közvetve is – hatással lesz térségünk időjárására – emelik ki.




Az ECMWF (Középtávú Időjárás Előrejelzések Európai Központja) modellszámításai szerint a két trópusi ciklon északnak sodródva nagyon sok nedvességet szállít a nyugati szelek övébe. A ciklonok beolvadnak a „zonális áramlási rendszerbe”, de ez a nedvesség várhatóan komoly hatással lesz a jövő hét első felében az Alpok déli oldalán lezajló ciklon fejlődésben. Ebben az esetben a hétfőn, kedden Magyarországon lehulló csapadék forrásai is részben a pusztító hurrikánok lesznek – írja a meteorológiai szolgálat.


Forrás:  www.civishir.hu/idojaras

Mire utal az állandó vizelési inger?





A nem kezelt hólyaggyulladás akár már néhány nap alatt lázzal járó vesemedence-gyulladást okozhat, ezért is fontos, hogy mielőbb urológushoz forduljunk - mondja Dr. Majoros Attila.

A szakértő szerint az állandó vizelési ingerrel, véres vizelettel, fájdalmas ürítéssel járó hólyaghurut nemcsak a hideg hatására alakulhat ki, hajlam kérdése is, hogy megjelenik-e. Emellett szervi okok is állnak a háttérben: a nőknél azért is gyakoribb, mert a rövidebb húgycső miatt könnyebben jutnak fel a baktériumok, mint a férfiaknál. Ezért nyáron, amikor lengébben öltözünk, strandra járunk, fokozott óvatosságra van szükség. Az urológus szerint a tőzegáfonya és a bőséges folyadékfogyasztás javít, ám a cukros italok ronthatnak a helyzeten.

Miért gyakori a nőknél a hólyaghurut?

Mindkét nem és valamennyi korosztály érintett, mégis leginkább a 18 és 40 év közötti nőknél a legmagasabb a felfázás kockázata, általánosságban elmondható, hogy élete során minden nő felfázik legalább egyszer - mondja Dr. Majoros Attila. Az urológus szerint nagyrészt hajlam kérdése, hogy kialakul-e, a hideg mellett szervi eltérések is állhatnak a háttérben: mivel a nők húgycsöve rövidebb, így könnyebben feljutnak a baktériumok a húgyhólyagba, mint a férfiak esetében. A szexuális élet is hajlamosít a panaszok kialakulására, az ekkor észlelhető lokális vérbőség ugyanis elősegítheti a baktériumok feljutását, megtapadását. A cukorbetegség is fokozza a kockázatot, menopauza után pedig a hormonhiány következtében kialakult nyálkahártya sorvadás kedvez a kórokozók megtelepedésének.
Ha nem szűnnek a tünetek, urológushoz kell fordulni, mert akár már néhány nap alatt kialakulhat vesemedence-gyulladás. A nem megfelelően kezelt akut húgyhólyaggyulladás krónikus gyulladásba mehet át, mely hosszú idő alatt a hólyag tárolókapacitásának csökkenéséhez, végső soron zsugorhólyag kialakulásához is vezethet. Fontos, hogy megfelelően kezeljék a betegséget, ellenkező esetben rövid időn belül visszatérhetnek a tünetek.

 

 

A tünetek megjelenése után érdemes a szokásosnál több, 2,5-3 liter folyadékot fogyasztani, a sűrű vizeletürítéssel ugyanis a baktériumoktól is könnyebben megszabadulunk - mondja az egyetemi adjunktus hangsúlyozva, hogy nem javasolt a cukros üdítők mértéktelen fogyasztása, mert azok lúgossá teszik a vizeletet, mely segíti a baktériumok elszaporodását. A tőzegáfonya ugyanakkor jótékony, mert csökkenti a baktérium nyálkahártyán történő megtapadását.
Az urológus szerint fontos hangsúlyozni, hogy vannak egyéb betegségek, melyek utánozhatják a "felfázás" tüneteit. Különösen fontos figyelnünk a véres vizeletre, mely a húgyhólyag daganat vezető tünete, ezért ilyen észlelése esetén mindenképpen szükséges szakorvosi vizsgálat, még akkor is ha a panaszok már elmúltak.





Nyáron, amikor vékonyabban öltözünk, könnyebb felfázni, ezért a megelőzés fontos része, hogy ne sétáljunk mezítláb, és ha lehűlés várható, mindenképpen vigyünk magunkkal melegebb ruhát is, a strandon pedig a fürdőzés után rögtön cseréljük le a nedves fürdőruhát, és igyekezzünk mielőbb lezuhanyozni - tanácsolja Dr. Majoros Attila.


Forrás: www.hazipatika.com
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Mindenkinek 1000 vágya van, a rákos beteg gyermekeknek csak egy van: 

MEGGYÓGYULNI!

SEGÍTSEN ADÓJA 1%-ÁVAL, 

HOGY ESÉLYT KAPJANAK A GYÓGYULÁSRA! 
Adószám: 18557071-1-09  

Támogassa a rákos beteg gyermekek gyógyulását adója 1%-ával! 

Kattints ide:  http://www.remenyalapitvany.hu 

Köszönjük szépen!