Címkék

10 világmárka, akik teljesen mással kezdték, mint amit ma forgalmaznak





Például a Suzuki vagy a Wrigley’s rágó, de a Samsung vagy a Nokia is tök mást csinált először, mint amit ma.

A legnagyobb márkákra jellemző, hogy a termékeik összefonódnak a gyártó nevével. Ilyen a Shell és az olaj, a Nokia és a telefonok, vagy a Nintendo és a konzolos játékok. De nem minden márka kezdte azzal, amit ma csinál – lássuk, mivel foglalkozott eredetileg a Suzuki vagy a Wrigley’s rágó.

10. Royal Dutch Shell

A cég londoni családi vállalkozásként indult 1833-ban.

Eredetileg kagylókat importáltak, később jöttek olyan termékek, mint a rizs, a selyem, a réz vagy a tányérok. Exporttal is foglalkoztak, gépeket és textilanyagot szállítottak Japánba.

Később kezdtek csak olajjal foglalkozni, de ők voltak az elsők, akik tankhajókon végezték a szállítást. Ezt a céget először The Tank Syndicate-nek hívták, később, 1897-ben nevezték át Shell Transport and Trading Companyre.

1903-ig versenyeztek a Royal Dutch petróleumcéggel, míg végül úgy döntöttek, hogy összefognak, és a nagyobb piaci részesedéssel rendelkező Standard Oil céggel kezdenek versenyezni – így alakult meg a Royal Dutch Shell.

9. Samsung

Az okostelefon-piac egyik legnagyobb szereplője 1938-ban apró bizniszként indult. Állítólag 27 dollárból alapították meg, és eredetileg élelmiszerbolt volt Koreában, Taegu városában.

Szárított hal, zöldség és tészta import-export volt a cég fő profilja, később felvették tevékenységükbe a cukorfeldolgozást, a biztosításokat és a textilanyagok forgalmazását. Volt idő, amikor a Samsungé volt a legnagyobb textilgyár egész Koreában.

Röviden: mindenbe belefogtak, amiben volt pénz.

Csak az 1960-as években jött képbe a háztartási elektronika – TV, mikró, telefon, fax, mosógépek és a többi. 1987-ben kettévált a cég: megalakult a Samsung Electronics, a korábbi tevékenységekkel pedig a Hansol Group nevű divízió foglalkozott. 1993-ban utóbbit is eladták. Ma már egy 80 cégből álló konglomerátumról van szó, ami az elektronika mellett telekommunikációval, építkezésekkel, hajógyártással, gyógyszerekkel és finanszírozással is foglalkozik.

 

 

8. Nokia

Nagy levegő kell ahhoz, hogy a Nokia történetét röviden össze lehessen foglalni. 1865-ben papírfeldolgozóként indította el egy Fredrik Idestam nevű vállalkozó, hat évvel később, további felvásárlásai után nevezte el Nokia Ab-nek, a helyben található Nokianvirta folyóról.

Később belefogtak az elektromosáram-bizniszbe, aztán megvette őket egy gumigyártó cég, majd 1922-ben az állami telekommunikációval foglalkozó kábelcég. 1967-ben olvadtak össze egy nagy céggé, ami akkoriban WC-papírt, autókhoz féket, gumicsizmákat, bicikliket – és számítógépeket gyártott.

Több átalakulás és felvásárlás után 1984-ben gyártották le az első autós telefont, majd 1988-ban az első mobiltelefont. A ’90-es évek eleje óta csak telefonokkal foglalkoztak. Tavaly a finn HMD cég szerezte meg a Nokia telefonokhoz és tabletekhez tartozó jogokat, miután azok egy ideig a Microsoftnál voltak.

7. Nintendo


Az 1889-ben alapított Nintendo kártyajátékokkal foglalkozott eredetileg. A Nintendo Koppai néven ismert kártyák hatalmas sikert arattak Japánban, ahol a jakuzák is előszeretettel használták őket szerencsejátékokhoz.

Később további izgalmas bizniszek következtek: szerelmi légyottokra hoztak létre ablak nélküli hotelt, taxicéget alapítottak, de foglalkoztak rizstermesztéssel és porszívók forgalmazásával is.

Később, ahogy a kártyavár ledőlt, felvásárolták a világ első játékkonzoljának forgalmazóját, a Magnavox Odyssey-t. 1983-tól foglalkoznak kiemelten konzolokra gyártott játékok tervezésével és gyártásával.

6. Toyota



Az autógyártó konszern Sakichi Toyoda (nem t-vel!) nevéhez kötődik, aki Japán első mechanikus szövőgépét alkotta meg 1897-ben. 1918-ban már az anyagot is magának állította elő a cég. 1927-ben már tömeggyártásban készültek nála a szövőgépek. A fia kezdett el az autóipar kutatásával foglalkozni.

1935-ben rakták össze első autójukat Chrysler, Ford és Chevrolet alkatrészekből. Ugyanebben az évben már egy kamionnal is előrukkoltak, rá egy évre változtatták meg a cég nevét Toyotára a könnyebb kiejtés érdekében. Érdekesség, hogy az anyacégből létrejövő Loom Works a mai napig gyárt szövőgépeket, sőt, motorokat is a Toyota autókhoz.

5. Wrigley’s


A rágó csak repiterméke volt a William Wrigley által 1909-ben alapított vállalkozásnak.

Eredetileg szappanokat árult a családi vállalkozás, és ingyen esernyőket osztogattak azoknak, akik vásároltak tőlük. Ez annyira nem vált be, ezért elkezdtek ingyen szódabikarbónát ajándékozni.

Aztán rájöttek, hogy ebben nagyobb üzlet van, mint a szappanban, ezért lecserélték a fő terméküket.

Szappant már nem akartak adni a szódabikarbónához, ezért úgy döntöttek, hogy rágókat osztogatnak. Innen már ki lehet találni a folytatást: a rágóguminak hatalmas sikere volt, ezért inkább abba invesztáltak. 1909-ben megvették a rágógyártó Zeno céget, és megalapították a Wm Wrigley Jr. céget.




4. Peugeot


Az eredetileg malmot üzemeltető Jean-Pierre és Jean-Frédéric Peugeot 1810-ben fogott bele a fűrészpenge, kávéőrlő és paprikaőrlő-gyártó bizniszbe. A logójuk is innen ered: az ordító oroszlán az örlőik erősségét szimbolizálta. Esernyővázak, szekérkerekek és biciklik is megelőzték az autógyártást náluk. Az első – háromkerekű – autójukat 1889-ben készítették el.

Később két divízióra oszlott a cég – az egyik eszközöket, a másik autókat és kerékpárokat gyártott. A huszadik században később újra összeolvadtak, és csak autók és biciklik gyártásával foglalkoztak.

3. Suzuki


Úgy, ahogy a Toyota, a Suzuki is szövőgépek gyártásával foglalkozott eredetileg. Michio Suzuki alapította a céget 1909-ben, autókat a ’20-as években kezdtek gyártani, miután a sikeres biznisz után újabb bevételi forrást kerestek. 1937-ben hozták ki első autójuk prototípusát, négy évvel később pedig piacra is dobták azt.

A második világháború során a japán kormány parancsára a hadiipart szolgálták ki, és csak a háború után térhettek vissza eredeti tevékenységeikhez.

Csődközeli állapotból szedték össze magukat az ’50-es évek elején, miután összeomlott a szövőgéppiac – innentől csak autó-és motorgyártással foglalkoztak.

Akkora sikerük volt, hogy még állami támogatást is kaptak, hogy még többet termelhessenek.

2. Hasbro Inc.


A világ második legnagyobb – az első a Mattel Inc. – játékgyártóját 1923-ban alapították a Hassenfled-testvérek.

Elhasznált csomagolóanyagokból csináltak bizniszt: így készítettek tolltartókat és más írószertermékeket, amit a tollaik mellett árultak.

Miután beszállítójuk megdrágította a tollakat a ’30-as években, nagyobb hangsúlyt fektettek a tolltartókra, majd később saját tollakat és játékokat kezdtek gyártani – utóbbira is iskolai kellékként tekintettek egy darabig.

1968-ban Hasbro Industriesre változtatták a nevüket és felosztották a céget. Az egyik divízió játékokkal, a másik tollak gyártásával foglalkozott.

1. 3M


Bányászcégként alapította meg öt vállalkozó a ma naponta 50 000 terméket – főleg irodai kellékeket – előállító 3M márkát. Korundot bányásztak, amit feldolgozva smirglipapír előállításához használtak fel. Innen való az eredeti nevük is: Minnesota Mining and Manufactoring Company.

Vállalkozásuk nem bizonyult sikeresnek, de a befektetők megmentették őket: 1905-ben 25 000 dollárért két új tulajdonos került 60 százalékos részesedéssel a cégbe.

Így képes volt felvirágozni a smirglibiznisz, és egyre több hasonló terméket kezdtek gyártani: ők voltak például az első irodai post-itek és floppyk előállítói is. Ma már a 3M névre rövidült cég a papírgyártás mellett sikeres kommunikációban, egészségügyi ellátásban és szállítmányozásban is.



Forrás:  www.szeretlekmagyarorszag.hu
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Mindenkinek 1000 vágya van, a rákos beteg gyermekeknek csak egy van: 

MEGGYÓGYULNI!

SEGÍTSEN ADÓJA 1%-ÁVAL, 

HOGY ESÉLYT KAPJANAK A GYÓGYULÁSRA! 
Adószám: 18557071-1-09  

Támogassa a rákos beteg gyermekek gyógyulását adója 1%-ával! 

Kattints ide:  http://www.remenyalapitvany.hu 

Köszönjük szépen!