Címkék

Sok esőre, viharos szélre, havazásra, hófúvásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat





Időjárás: erre számíts csütörtökön
Továbbra is sok esőre, viharos szélre, havazásra, hófúvásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat. Több megyére csütörtökre is másodfokú figyelmeztetéseket adtak ki.

 

 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda koraesti veszélyjelzésében azt írta: az északi, északnyugati szél elsősorban a Dunántúlon, csütörtökön az északkeleti országrészben is viharossá fokozódik. A Dunántúl nyugati részén azonban 90-100 kilométer per óra közötti lökések is előfordulhatnak. A viharos szél veszélye miatt Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki. További nyolc megyére - Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg - elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a szél miatt.



Kiemelték azt is, hogy a hegyekben a viharos szél hófúvást okozhat. Emiatt Veszprém megyére másodfokú, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az országban többfelé további jelentős csapadékra kell számítani. Az Északi- és a Dunántúli-középhegység magasabb részein 35-40 milliméternél is több csapadék hullhat.



Forrás:  www.nlcafe.hu
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Mindenkinek 1000 vágya van, a rákos beteg gyermekeknek csak egy van: 

MEGGYÓGYULNI!

SEGÍTSEN ADÓJA 1%-ÁVAL, 

HOGY ESÉLYT KAPJANAK A GYÓGYULÁSRA! 
Adószám: 18557071-1-09  

Támogassa a rákos beteg gyermekek gyógyulását adója 1%-ával! 

Kattints ide:  http://www.remenyalapitvany.hu 

Köszönjük szépen!