A borongós időben visszaadja az életkedvünket ez a könnyen elkészíthető isteni süti! csak dobd össze, és az egész család boldog lesz a finom édesség láttán!
Hozzávaló a tésztához:
8 púpozott ek liszt,
3 ek cukor,
6 egész tojás,
6 ek olaj,
6 ek tej,
10 kdg mazsola,
egy fél tk sütőpor.
A krémhez:
30 dkg túró, 1 dl tejföl, 10 dkg vaj, 3 tk porcukor, egy citrom reszelt héja.
A bevonóhoz:
10 dkg csokoládé, és 2-3 evőkanál tej.
Így készítsd:
– keverd ki a tojást a cukorral, majd öntsd bele az olajat, a tejet, és robotgéppel jól keverjük el. Tegyük hozzá a mazsolát, majd apránként szitáljuk bele a lisztet is.
– Kikent sütőpapírral béleld ki a tepsit
– kb. 30 percig süssük a tésztát, de közben nézegessük, hogy mikor jó már.
– a tepsiben hűljön ki teljesen.
– egy botmixerrel keverjük össze a túrót, tegyük hozzá a tejfölt, a vajat, a porcukrot, és a citromhéjat, majd addig keverjük, amíg teljesen krémes állagú lesz.
– ezután kenjük rá a süteményre.
– olvasszuk fel a csokoládét, keverjük el a tejjel, és egy konyhai ecsettel kenjük rá a krém tetejére.
– tegyük a hűtősbe éjszakára, és csak másnap fogyasszuk, amikor már jól megkeményedett a krém a tetején.
Forrás: http://szupertanacsokblog.hu/