Címkék

Borzalmas dolog jelent meg az Antarktiszon: már nincs visszaút?





A globális felmelegedés egyre riasztóbb jeleket mutat a Föld különböző pontjain.

Nem elég, hogy az utóbbi évek egyértelműen legmelegebb nyarán és hónapjain vagyunk túl, szinte minden rekordot megdöntve, nemrég egy tanulmányból kiderült, hogy a világ nagy part menti városainak jelentős része víz alá kerülhet néhány éven, évtizeden belül.

Legutóbb már a Salamon-szigetek egyes tagjai is eltűntek a víz alatt a lassú, de biztos tengerszint emelkedésnek köszönhetően.

Az Antarktiszon is nagyon ijesztő folyamatok zajlanak már egy ideje. Egyrészt a jég folyamatosan csökken, másrészt a legújabb műholdfelvételek alapján apró tavak ezrei jelentek meg a jégtakaróin.

Eddig az ilyenek csak úgy keletkeztek, hogy gleccserekről került víz a jégtakarókra, a fotón is látható, azonban az ehhez hasonló kis tavacskák viszont már a felszíni olvadás következményei, illetve a globális felmelegedésé.

Óriási jégtakarókon ezek kis tócsáknak tűnnek, mégis veszélyesek. Ezek a tavak ugyanis gyengítik a jégtakarók stabilitását, azok szétesését és elolvadását pedig sürgetik.

 

Mindez persze várható volt, hiszen nemrég kiderült: a Föld jégtakaróinak kiterjedése történelmi mélyponton van, a NASA pedig egy hónapja mutatta be azt az ábrát, amely szerint a globális felmelegedés megállíthatatlannak tűnik.

A hőmérséklet terén sem éppen rózsás a helyzet.

Az elmúlt hónap volt minden idők legmelegebb júniusa a Földön a globális feljegyzések 1880-as kezdete óta.
Az idei június a negyvenedik egymást követő június volt, amikor az átlaghőmérséklet meghaladta a 20. századi átlagot.




A szárazföldi és tengerfelszíni átlaghőmérséklet 0,9 Celsius-fokkal haladta meg a 20. századi átlagot (15,5 Celsius-fok), és 0,2 Celsius-fokkal a 2015 júniusában mért hatodik havi hőmérsékleti rekordot.

Az északi-sarki tengeri jég kiterjedése júniusban 11,4 százalékkal volt kisebb az 1981-2010 közötti átlagnál, ami a legkisebb jégkiterjedés 1979 óta. Az északi-sarki tengeri jég kiterjedése évtizedenként átlag 3,6 százalékkal zsugorodik.



Forrás:  www.titokterminal.com

Durva dolgokat tartalmaz a zacskós leves: az élelmiszeripari instant méreg?





Egy átfogó vizsgálat fényt derített arra, hogy mit kockáztat az, aki zacskós levest fogyaszt. Ha ezt elolvasod, többet nem veszel ilyet!

Tudtad, hogy a zacskós levesek olyan kémiai és vegyianyagokat tartalmaznak, amiket még a vécédbe sem szívesen öntenél ki, vagy a szabadba, nemhogy saját magadba?

Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy ezek a termékek nem éppen a fittség és egészség mintaképeiként élnek az emberekben, jogosan.

Hisz gondoljunk csak bele: a semmiből csinálnak valamit. Porból levest. Ezek a porok különféle ízfokozók, stabilizátorok és nátrium-glutamát. Ez utóbbiról rengeteg kutatás van már, melyek bizonyították az egészségre gyakorolt káros hatását.

A nátrium-glutamát – más néven MSG, mononátrium-glutamát vagy E621 – a glutaminsav nátriummal alkotott sója.

Hiszed vagy sem, ez nem csak a zacskós levesekben van benne, hanem rengeteg más termékben is, ezért nagyon nehéz “elbújni” előle.




Egy zacskós leves főbb összetevői:

Törmelékek

Talán ezt ismerik a legtöbben, ez a legtermészetesebb anyag benne. Szárított gombák, például egy gombakrémleves kapcsán, de csakis egy ujjhegynyi, nagyobbat nem fogsz találni. A különféle krémleveseknél egyébként gyakori az, hogy ízfokozókkal és aromákkal érik el az ízélményt.

Növényi olaj

A növényi olaj a fő összetevő, ebből van benen a legtöbb, és ez felel azért, hogy krémes legyen a leves. Ebből is gyakran nagyon egészégtelen mennyiség van jelen a zacskóban.

Nátrium-glutamát

Tiszta állapotban fehér, kristályos port alkot, vízben vagy nyálban igen gyorsan oldódik, nátrium kationra és glutamát anionra válik szét. Rengeteg hústermékben fordiul elő egyébként, de különféle fűszer-keverékekben is megvan.

Ízfokozó

Az ízfokozók sem voltak sohasem természetesnek számító adalékok, sem ezelőtt, sem napjainkban. Az ízfokozók, mint nevük is utal rá, olyan anyagok, amelyek már kis mennyiségben is képesek más ízeket kiemelni. Számos anyag alkalmas erre, a nátrium-glutamát is egy ilyen anyag.



De mi a helyzet a glutamáttal, és miért ennyire félelmetes?

Először is, az élelmiszer próbálja elbagatellizálni, de komoly negatív hatása van az egészségre. 12 hetesnél fiatalabb csecsemőknek nem ajánlják.

Tünetek és mellékhatások, amiket okozhat nagyobb mennyiségű tacskós leves vagy ebben lévő nátrium-glutamát elfogyasztása: z arra érzékenyeknél nyaki és hátfájást, gyengeséget, fejfájást, szapora szívdobogást jelenthetnek, valamint némely forrás az egyik legveszélyesebb adalékanyagként említi.

Senki sem állítja, hogy akkor holnaptól ne egyél ilyet. Arra azonban fel szeretnénk hívnia  figyelmed, hogy nem tartozik a legegészségesebb ételek közé, és az is biztos, hogy nem a hosszú élet szuperelixírjei ezek az instant levesek.



Forrás:  www.titokterminal.com

Okos terápiával kicselezhető a daganat ellenállása





A daganatok gyakran ellenállóvá válnak az ellenük bevetett gyógyszerekkel szemben, és a kezelés ellenére tovább növekednek. Szakács Gergely Lendület-ösztöndíjas kutató a daganatok ellenállásának mechanizmusát, a rezisztencia megelőzésének és visszafordításának lehetőségeit vizsgálja. Munkatársaival együtt legújabb cikkükben olyan terápiát javasolnak, amely elejét veheti a rezisztencia kialakulásának, így meghosszabbíthatja a daganatos betegek életét.

„A rákkutatás óriásit fejlődött az elmúlt években. Egyre jobban értjük, hogy a rákos sejt miben különbözik az egészségestől, és egyre inkább képesek vagyunk ezt a különbséget újabb és újabb gyógyszerekkel kiaknázni. Amíg azonban van olyan beteg, akit elvesztünk, addig azt kell mondanunk, hogy a gyógyszereink nem tökéletesek” – mondta Szakács Gergely, az MTA TTK Lendület-ösztöndíjas csoportvezetője a Szigma – a holnap világa tudományos magazin augusztus 8-i adásában, ahol egy frissen megjelent közleményükről számolt be. A Journal of Controlled Release című folyóiratban publikált cikk egy olyan új kezelési módot mutat be, amely ha emberen is olyan sikeresnek bizonyul, mint azt az állatkísérletes modell alapján remélni lehet, akkor számottevően javíthatja az emlőrákos betegek életkilátásait.

Szakács, aki a Semmelweis Egyetemen végzett és doktorált, az egyesült államokbeli NIH Nemzeti Rákkutató Intézetében (NCI) érte el első nemzetközileg is jelentős eredményeit, majd 2006-os hazatérése után először az MTA Enzimológiai Intézetében, újabban pedig a Bécsi Orvostudományi Egyetem Rákkutató Intézetében alapított sikeres laboratóriumot.

„Általános tapasztalat a klinikumban, hogy a kemoterápiás szerek vagy újabb gyógyszerek kezdetben hatékonynak mutatkoznak, azonban a rák később mégis visszatér – recidívál –, és a betegség már nem reagál az eleinte hatékony gyógyszerekre, azaz a rákos sejtek rezisztenssé válnak. Mi ezzel a gyógyszerek hatékonyságát korlátozó jelenséggel, a rákos sejtek ellenállásával foglalkozunk: azt vizsgáljuk, hogy a gyógyszerrel kezelt ráksejtekben milyen változások idéződnek elő, és ezek a változások hogyan szolgálják a kezdetben érzékeny ráksejtek túlélését a terápia ellenére” – ismertette Szakács.

Gyógyszerpumpák: az ígéretes célponttól az elviselhetetlen mellékhatásokig
A daganatsejtek többféle mechanizmus útján is képesek ellenállóvá válni a gyógyszeres kezeléssel szemben. Eltűnhet vagy mutáció által megváltozhat bennük a gyógyszer célpontjául szolgáló fehérje, fokozódhat bennük a gyógyszert lebontó anyagcsere-tevékenység, vagy általában csökkenhet a károsító tényezőkre adott válaszreakciójuk. Ám az egyik leggyakoribb módja a terápiarezisztencia kialakulásának az, hogy a daganatsejtek aktívan megakadályozzák a gyógyszermolekulák sejtbe jutását, illetve igyekeznek onnan eltávolítani („kipumpálni”) a már bekerült gyógyszermolekulákat, így a gyógyszer koncentrációja eleve el sem éri bennük a pusztításhoz szükséges küszöbértéket. A rezisztencia e formájának kifejlődéséért az ún. multidrogrezisztencia-pumpák családjába tartozó fehérjék, legtöbbször a P-glikoprotein – röviden P-gp – fokozott tevékenysége tehető felelőssé.

Miután az 1970-es években fény derült a P-gp gyógyszerrezisztenciában játszott kulcsszerepére, a kutatók és orvosok egy ideig azt hitték, hogy a probléma megoldása karnyújtásnyi közelségbe került. Úgy látszott, nem is kell mást tenni, mint a kezelés nyomán ellenállóvá vált tumorsejteket a rákellenes szer mellett egy másik, a P-gp funkcióját gátló szerrel együtt kezelni, és a daganat máris újraérzékenyíthető lesz a terápiával szemben. Azonban a laborkísérletekben roppant ígéretesnek látszó P-gp-gátlószerek a klinikai vizsgálatokban rendre kudarcot vallottak, méghozzá elsősorban a kemoterápia és a P-gp-gátlók együttes alkalmazása során jelentkező tolerálhatatlan mellékhatások miatt.

A P-gp-gátló stratégia klinikai sikertelensége számos tényezőre vezethető vissza; ezek közül az egyik könnyen belátható a pumpafehérje élettani funkciójához kötődik. A P-gp több egészséges szövetben is jelen van, ahol a szervezet mérgekkel szembeni védelmét szolgálja. Őrködik a bélhámban, hogy megakadályozza az esetleges méreganyagok felszívódását; dolgozik a májban és a vesében, hogy a mégis bejutott mérgeket a székletbe és a vizeletbe száműzze; és további szoros védelmi vonalat képez az ún. vér-szövet gátakon – főleg az agy és a here hajszálereinek falában – e különösen sérülékeny szövetek megóvására. A P-gp-gátlószerek hatására tehát a velük együtt adott rákellenes szerek nemcsak a daganatsejtekbe jutnak be könnyebben, de eleve nagyobb mennyiségben szívódnak fel a vérbe, onnan pedig akadálytalanul behatolnak az érzékeny ép szövetekbe, és súlyosan károsítják azokat.

Nem legyőzni, megelőzni
E kijózanító tapasztalatok nyomán világossá vált, hogy a kemorezisztencia leküzdése helyett inkább annak megelőzésére kell helyezni a hangsúlyt. Ehhez viszont még alaposabban meg kell érteni a P-gp működéséhez köthető rezisztencia kialakulásának mechanizmusát – amivel el is érkeztünk Szakács és munkatársainak kutatási területéhez.

„A terápiarezisztencia jelenségének modellezésére többféle lehetőség létezik. A legegyszerűbb modellben rákos sejteket tenyésztünk, és a kezelésben is használt kemoterápiás szereket egyre emelkedő koncentrációban adjuk hozzájuk, mindig ügyelve arra, hogy ne pusztítsuk el rögtön az összes sejtet. Így lehetőséget adunk nekik a túlélésre, és megvizsgáljuk, hogy a modellezett kezelést túlélő sejtek miben különböznek a kezdetben érzékeny társaiktól – magyarázza Szakács. – Egyfajta miniszelekciót hajtunk végre a laboratóriumban, és megpróbáljuk ellesni a tumorsejtek trükkjeit, hogy miként veszik fel a versenyt a különböző kemoterápiás szerekkel szemben. Valószínűleg ez történik az emberi szervezetben is: ott is egyfajta szelekció zajlik le a terápia során, és ha a kezelés el is pusztítja a rákos sejtek 99 százalékát, a maradék egy százalék, amely túléli a terápiát, előbb-utóbb felnő és újranépesíti azt a teret, amelyet a rák elfoglalt magának. Ráadásul a tumorsejteknek ez az egy százaléknyi túlélőből származó utódnemzedéke már ellenálló lehet a terápiával szemben.”

Sajnos amilyen könnyen kezelhetőek a műanyag flaskában, laboratóriumi körülmények között növesztett tumorsejtek, annyira megtévesztőek a velük nyert eredmények – figyelmeztet Szakács. A sejtkultúrának nincsenek erei, mája, veséje, mint egy igazi szervezetnek; ráadásul a P-gp mennyisége ezekben a mesterségesen szelektált tumorsejt-vonalakban több százszorosa lehet annak, amit egy valódi gyógyszerrezisztens daganatban mérhetünk. Összességében ezért a sejtkultúrás modellek nem sokat árulnak el a rezisztencia valódi természetéről.

„Legutóbbi munkánkban rámutattunk arra, hogy az in vitro kapott eredmények gyakran nem feleltethetőek meg a betegekben látott rezisztencia-mechanizmusoknak. Ahhoz, hogy a betegek számára is releváns információt nyerjünk, egy komplikáltabb állatmodellt kellett bevezetnünk, ahol genetikailag módosított egerekben fejlődő emlőtumorokat vizsgálunk” – mondta el a kutató.

 

Egérmodellben visszajátszható a rezisztencia kialakulása
A kísérletekben olyan génmódosított egereket használtak, amelyekben a normálisnál jóval nagyobb valószínűséggel – gyakorlatilag 100 százalék gyakorisággal – alakul ki mellrák, mert az emlőszövetükből hiányzik két, a daganatos burjánzás elleni védekezésben alapvető szerepet játszó fehérje. Az így kifejlődő rosszindulatú melldaganatokat aztán génmódosítás nélküli egerek emlőszövetébe ültetik át, hogy kiküszöböljék a génmódosítás további befolyását, és a tumorhordozó egereket olyasféle módon kezelik, mintha emlőrákos nők volnának.

Az emberi emlőrák kezelésében használt egyik leggyakoribb kemoterápiás szer a doxorubicin. Ez az eredetileg baktériumokból izolált vegyület a sejtosztódáskor megkettőződő DNS-t károsítja. A doxorubicin a kezelés kezdetén általában hatékony, ám sok más szerhez hasonlóan idővel rezisztenciát vált ki: a daganatsejtek a P-gp túltermelése, s ezáltal a doxorubicin kipumpálása révén érzéketlenné válnak a gyógyszer terápiás dózisára. Mivel az adag emelése az egyre súlyosbodó mellékhatások miatt nem lehetséges, a rezisztenssé vált daganat újból növekedésnek indul, és vele szemben ilyenkor már nemcsak a doxorubicin, hanem az összes többi, P-gp által kipumpálható gyógyszer is hatástalan.

Mennyit számít a csomagolás!
A doxorubicinnak használatos a klinikumban egy módosított formája is, amely a hatóanyag „csomagolásának” – gyógyszerész szóval élve: formulázásának – módjában különbözik a hagyományostól. A PEGilált liposzomális doxorubicin, röviden PLD az eredeti gyógyszer olyan sajátos változata, amelyben a gyógyszermolekulákat először nanoméretű lipid-gyöngyöcskékbe – liposzómákba – zárják, majd a liposzómákat a polietilén-glikol (PEG) nevű szintetikus polimer rétegével vonják be. A PEG-burkolat meghosszabbítja a gyógyszer keringésben töltött életidejét, a lipidréteg-bevonat pedig egyes elméletek szerint akadályozza a P-gp-t a doxorubicin kipumpálásában. Emellett a PLD az ép szövetek kapillárisaiból kevésbé hajlamos kiszivárogni, mint a daganatok viszonylag áteresztő hajszálereiből, ezért mintegy passzív módon halmozódik a daganatban, és néhány szövet (pl. a kéz és a láb bőre) kivételével megkíméli a szervezet többi részét. Mindezen kedvező tulajdonságainak köszönhetően a PLD alkalmazásával a tumorsejtekben sokszorta magasabb doxorubicin-koncentráció érhető el, mint a csomagolatlan doxorubicin adagolásával.

Szakácsék kísérleteikben azt bizonyították, hogy a PLD nemcsak a fentebb vázolt előnyös farmakokinetikai (gyógyszer-célbajutási) tulajdonságokkal rendelkezik, de használatával a rezisztencia kialakulása is megelőzhető lehet, sőt, bizonyos mértékig képes a már kialakult rezisztencia visszafordítására is.

Háromszor hosszabb túlélés
A génmódosított egerekben spontán kifejlődő, majd ép egerekbe átoltott agresszív emlődaganatok kezelés hiányában alig több mint egy hét alatt elérték azt a méretet, amely már összeegyeztethetetlen volt az élettel. A hagyományos doxorubicinnal való kezelés a daganatok növekedését eleinte megakadályozta, ám – amint arra számítani lehetett – a tumorok idővel rezisztenssé váltak a szerrel szemben, és 60 napon belül valamennyi egérben újból növekedésnek indultak, így a doxorubicin-kezelt egereknél átlagosan 49.5 napos túlélést lehetett elérni. A „csomagolt” doxorubicin ezzel szemben 10 daganatból 8 esetében a kísérlet teljes időtartamára visszaszorította a daganat növekedését, ami átlagosan 151.5 napot, a leghosszabban túlélő egér esetében pedig 247 napot jelentett. A kezelési epizódok után rendszerint ezek a tumorok is újból nőni kezdtek, de a PLD ismételt adására többedik alkalommal is válaszoltak, ami egyértelműen a rezisztencia kialakulásának elmaradására utalt. A rezisztenssé vált daganatot hordozó két állat kivételével a többieket végül nem is a tumor növekedése, hanem a magas dózisú kezelés halmozódó mellékhatásai miatt kellett elaltatni.

Talán még ennél is figyelemre méltóbb az, hogy amikor a doxorubicinnal kezelt és arra már ellenállóvá vált daganatokat továbboltották újabb befogadó egerekbe, ezek a doxorubicin-rezisztens tumorok a második kezelési vonalban adott PLD-vel még hónapokig kordában tarthatóak voltak. Míg az újbóli doxorubicin-kezelés ezekre a tumorokra nézve értelemszerűen hatástalan volt (csupán 27 napos átlagos túlélést eredményezett), a másodvonalbeli PLD-kezelés mintegy áttörte a doxorubicin-rezisztenciát, és megfékezte a daganatok növekedését: az így kezelt 8 állat átlagosan 142, legfeljebb 200 napig élt túl, és egy kivétellel megint csak nem a rák, hanem a mellékhatások súlyosbodása miatt kellett véget vetni a kísérletnek. Ez a jelenség különösen annak fényében érdekes, hogy a PLD hatóanyaga, ha másképp formulázva is, végső soron mégiscsak ugyanaz a doxorubicin. A magyarázat abban rejlik, hogy a PLD-vel jóval magasabb doxorubicin-koncentráció érhető el a sejteken belül, s ennek túléléséhez a ráksejteknek sokkal több P-gp-t kell termelniük. Ilyen fokú P-gp-termelésre az első vonalban kezelt 10 daganatból csak kettő, a másodvonalban kezelt 8-ból pedig csak egy volt képes.




Új remény a melldaganatos nőknek
A megfigyelések összességében arra utalnak, hogy az emberi emlőrákokat doxorubicin helyett eleve PLD-vel kezelve a rezisztencia kialakulása megelőzhető lehet, illetve a doxorubicinnal kezelt és arra ellenállóvá vált daganatok a kezelés második vonalában adott PLD-vel egy ideig még hatékonyan féken tarthatók lehetnek. Mindez jelentős pozitív hatással lehet az emlőrákkal kezelt nők életkilátásaira. „Eredményünk arra irányította rá a figyelmet, hogy szemben a korábbi megközelítéssel, ahol a már kialakult rezisztencia gátlására helyeztük a hangsúlyt, inkább a rezisztencia megelőzésére kellene gondolnunk: olyan terápiás protokollokat kellene kidolgoznunk, amelyek megelőzik, vagy legalább időben kitolják a tumorsejteket a terápiával szemben megvédő mechanizmusok megjelenését” – foglalta össze Szakács.

A kutatócsoport munkájának másik vonulata egyébként – egyáltalán nem mellékes módon – a terápiarezisztens ráksejtek szelektív károsításával kapcsolatos: olyan vegyületekkel kísérleteznek, amelyek éppen a legtöbb P-gp-t működtető tumorsejteket támadják a leginkább.

Szakácsék abban reménykednek, hogy ha a két megközelítést – a terápiarezisztencia kialakulásának megelőzését, illetve a mégis rezisztenssé váló daganatok sérülékenységének kihasználását – egyszer majd kombinálni lehet, akkor a rák krónikus betegséggé válik, amellyel a diagnózist követően még hosszú évtizedekig elélhetnek a betegek.



Forrás: www.mta.hu/tudomany

Itt a teljes lista: ha itt vagy beteg, ez a lelki gond áll a háttérben! Mentsd el magadnak!





Minden betegség lelki eredetű.A betegség a lélek jelzése,egy intő jel ami elárulja hogy  a lélekben megszűnt a harmónia.Ezt ugyan mindannyian...

Minden betegség lelki eredetű.A betegség a lélek jelzése,egy intő jel ami elárulja hogy  a lélekben megszűnt a harmónia.Ezt ugyan mindannyian tudjuk,és érezzük még a fizikai tünet megjelenése előtt ,csak nem fordítunk rá figyelmet.
Ugyanis ha egy lelki problémát huzamosan nem tudunk megoldani,akkor az lenyomatot hagy a lélektestben, ami átíródik a fizikai síkra. A megjelenő tünetek kezelésen nem a megoldás,valódi eredményt csak akkor érhetünk el,ha feltárjuk a betegség kialakulásában szereplő lelki okokat, és azokat megoldjuk.

Mert a betegséget nem legyőzni kell, hanem megérteni.és elfogadni. Amikor megértjük, hogy honnan jött a betegség, mi alakította ki bennünk, akkor azt is tudni fogjuk, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy a valódi okot megszüntethessük, ennél fogva a természetes gyógyulási folyamat beinduljon.

Így juthatunk el csak a teljes gyógyuláshoz.

Ha ismerjük az egyes tünetek lelki hátterét, gondolataink erejével ismét helyreállíthatjuk az egészségünkhöz szükséges egyensúlyt.

Egyre szélesebb körben elfogadott az a nézet, hogy az egészség nem csupán fizikai testünk helyes működését jelenti, hanem azt, hogy testi, lelki, szellemi egységként, “egészként”, harmonikusan funkcionálunk.A hármas egység csúcsán gondolatvilágunk áll, amely, mint egy “irányítóközpont”, hatással van az érzelmeinkre.

Ha például elhisszük, hogy mindenáron meg kell felelnünk másoknak, akkor általában nem a szívünk szerint cselekszünk. Szabadság helyett rabságnak élünk meg mindent, végül elhatalmasodik rajtunk a szorongás és a gyűlölet.

Ha például, nem a szívünk szerint élünk, és gyakran hajt minket a gyűlölet, akkor előbb-utóbb szívproblémákra számíthatunk.

Vagy például aki dühét, gyűlöletét nem tudja kiadni magából, azaz lenyeli a mérgét, egy bizonyos idő után gyomorpanaszokat észlel, de számolhat nyálkahártya-gyulladással vagy gyomorfekéllyel is.

Ha  egy negatív érzelem kibillent minket az egyensúlyunkból, és ez az állapot tartósan fennáll, akkor a szervezetet átjáró energiák nem tudnak megfelelően áramlani.  Elakadások, blokkok keletkeznek, amelyek szintjén az egyes szervekben kezdetben kisebb funkciózavarok, később egyértelműen kimutatható betegségtünetek jelentkeznek. A betegségtünetek figyelmeztetnek  arra, hogy felfogásunkon, hozzáállásunkon, életmódunkon változtatnunk kell.

egy félelmetes ellenség, hanem az egészség útjának iránytűje lesz, amely a javunkat szolgálja. Egy tanító, aki segít, ha készek vagyunk tanulni.

Ahogy a tudat képes megbetegíteni a testet, ugyanúgy meg is tudja gyógyítani, ha megengedjük neki. A gondolat ereje segíthet visszanyerni egészségüket.

Minden gyógyulás kulcsa így a saját tudatunkban van.

Kényelmesebb persze csak a tüneteket kezelni gyógyszerekkel vagy egyéb módon, de ettől a problémát kiváltó valódi ok nem fog megszűnni, és később újra előtör valahol.

Az egészség igazi útja a helyes önismeret, a pozitív gondolkodás, önmagunk és mások elfogadása, valamint a szeretet, a béke, az egyensúly és a harmónia megteremtése lelkünkben.

Ha megbetegszünk, érdemes a tüneteket alaposan megvizsgálni, és elgondolkodni azon, hogy vajon az orvosi segítség mellett mit tehetünk mi magunk saját gyógyulásunkért.

Miközben az orvos felírja neked a gyógyszert, érdemes elgondolkodnod, hátha vannak lelki kiváltó okai is a bajoknak.

Például ha környezetedben mindenki influenzás, és te is köhögni kezdesz, nem kell azonnal megijedned, hogy akkor valamit biztos nem jól csináltál.

Ám a sorozatosan visszatérő, vagy az előzmény nélküli betegségeknél talán eltűnődhetsz azon, nincs-e némi igazság abban, hogy lelki okai lehetnek.

Ha másért nem is, kíváncsiságból azért kikeresheted, hogy az adott szervnek vagy testrésznek mi a szimbolikus jelentése, és az ott jelentkező fájdalmak mire utalhatnak.

“Be kell végre látnunk, hogy “egy embert meggyógyítani” nem annyit jelent, mint a régi állapotot visszaállítani, hiszen éppen az idézte elő a betegséget; a gyógyítás sokkal inkább az öntudat kitágítása, egy új és életigenlő út megválasztása révén érhető el. Amíg ezt meg nem tanuljuk, továbbra is szükségünk van a betegségre.”

Azzal, hogy megfigyeljük, milyen esemény vagy hatás következtében, melyik testrészünkön jelenik meg a megbetegedés, azt is megállapíthatjuk, hogy miről szól az üzenete, hiszen minden testi tünetnek megvan a maga jelentése. Szervezetünk ugyanis mindig jelez, ha valami nincs rendben. Betegségeink tehát egyúttal arra is felhívják figyelmünket, hogy lelki úton honnan erednek, vagyis mi az, amit magunkban helyre kell tennünk. Csak meg kell tanulnunk olvasni ezekből a jelekből.

 

Miről árulkodnak a betegségeid?
(részletek Rüdiger Dahlke könyveiből)

Agyalapi mirigy – Irányítóközpont (mások irányítanak).
Ajakrák – Lenyelt sérelmek, mások hibáztatása.
Alhasi görcsök – Félelem, bizonytalanság.
Alkoholizmus – Talajvesztettség, értéktelenség tudata. Lelkiismeret furdalás. Az Én elutasítása.vágy a konfliktusmentességre, barátságos kapcsolatokra
Allergia – Fél, hogy. Lemondás a hatalomról. Kire vagyok allergiás? Teremtő elementálok fel nem ismerése.Az allergén által szimbolizált tulajdonságot elutasítod. Pollenallergia esetén például a szexualitást, megtermékenyítést, szőrallergia esetén a kedveskedést, szeretetet nem tudod elfogadni, porallergia esetén pedig a tisztátalanságot
Angolkór – Érzelmi alultápláltság. Szeretet és biztonság hiánya.
Aranyér – Múltból átmentett harag. Zavarok az elengedésben. Leterheltség, aggódás a határidők miatt.Határozatlanság, rugalmassághiány
Ágybavizelés – Rettegés az egyik szülőtől (lehet karmikus emlékkép).
Ájulás – Félelem. Erőt meghaladó feladat. Nem akarok tudomást venni a külvilágról, ez nekem már sok (védelem).El akarsz menekülni a világ és a problémák elől. Önvédelem
Állkapocs problémái – Harag, neheztelés, bosszúvágy, agresszivitás.
Álmatlanság – Félelem, nyugtalanság, bűntudat. Félelem a szellemvilágtól.nyugtalanság, félelem, bűntudat.Félsz a kiszolgáltatottságtól, a védtelenségtől vagy a haláltól.Alvás-problémák: halál-kérdés

Achilles-ín: érzelmi túlfeszítettség, földhözragadtság

Ágybavizelés: rettegés valakitől

Agyrázkódás: az eddigi út és a gondolkodás megtörése, irányváltás szükségességét jelzi.

Alacsony vérnyomás: Félsz a felelősségtől, nem mersz elmenni a végsőkig.

Alkar: cselekvőképesség

Asztma: Az életben sok sérelmet nyeltél le, és egyszerre szeretnél megszabadulni tőlük, illetve többet szeretnél kapni. – szűkkeblű vagy, többet akarsz kapni, mint amennyit adni, a világ piszkosságának taszítása

Álterhesség: vágy a tiszta anyaságra

Arc: nyíltság, önkifejezés, a leginkább magunkról beszélő rész

Arcideggörcs: állandóan maszkot hord, nem önmagát adja

Balesetek – Magatehetetlenség, kitörni vágyás, agresszivitás.
Belek – Szükségtelen elengedése félelemmel, illetve el nem engedése.

Bélrendszer: ellenséges érzelmek
Boka – Mozgékonyság, irányváltoztatás képessége.
Bőr – Az egyéniség védőburka. Elfolytott harag. Fenyegetettség érzete. Érzelmi állapot visszatükröződése.Bőrbetegség: Túlzottan zárkózott és kemény vagy. képtelen vagy a gyengédségre és a nyíltságra. elfojtott harag
Bőrkeményedés – Merev nézetek, állandó rettegés.elképzelések
Bőrkérgesedés – Védőpáncél növesztése a bántó ingerek ellen.Ez  védőpáncél utal a védtelenség, veszélyeztetettség érzetre
Bőrpigmenthiány – Vitiligo – Kötődés hiánya, kitaszítottság,Elszigetelődés
Bright kor – Gennyes vesegyulladás – Alacsony önérték, állandó kudarc veszteség érzete.

Baleset, csonttörés: Nem a helyes úton jársz, túl merev vagy, változásra van szükséged.

Bal oldalon megjelenő elváltozások: Az anyához fűződő érzelmi viszonyodat érdemes megvizsgálni. Jelképezi még az érzelmi oldalt és a múltat is.

Boka: felemelkedés a földtől, elrugaszkodottság

Candidiázis – Gombás megbetegedés – Szétszórtság, harag. Bizalmatlanság mások irányában, de közben vágy az emberi kapcsolatokra.
Ceilulitis – Kötőszövetgyulladás – Megrekedés gyermekkori traumánai. Ragaszkodás a múlt fájó emlékéhez. Rettegés az önállóság.Ragaszkodás a fájó emlékekhez.
Cukorbetegség – Visszafogottság, mély fájdalom, szeretethiány, sóvárgás a múlt emlékei iránt. Pl. szép lehetett volna, ha…..  ,Szeretethiány, nem tudod befogadni a szeretetet.
Csalánkiütés – titkos félelmek, a dolgok eltúlzása.
Csecsemőkori asztma – rettegés az élettől. Nem jó itt lenni.
Csecsemőmirigy – Az élet veszélyes. Mindenki ellenem van.
Csípő – Döntő pillanatban az egyén fél lépni.

Csípőbántalmak: Félelem előrelépni. Több önbizalmat!

Comb: az előrehaladáshoz, járáshoz szükséges erő
Csomók – Neheztelés, kudarcélmény, lelkifurdalás
Csontok: Törés – Lázadás a halalom ellen.szilárdság, merevséget jelez, a gyógyulási idő alatt változtatnod kell ezen.
Deformitás: Szellemi túlfeszítettség, rugalmatlanság.
Csontvelőgyulladás – Harag, csalódás az életben. Támasznélküliség.
Csorgó orr – Elfojtott sírás, tehetetlenségérzet
Csukló – Lendület és fesztelenség.

Dadogás – Önkifejezés hiánya. Nem szabad sírni. Bizonytalanságérzet. Nem veleszületett dadogásról van itt szó.
Daganat-tumor – Önfejűség, merev gondolkodás, helytelen programozás,régi sérelmek, megrázkódtatások őrzése, lerakódása. Lelkiismeret-furdallás
Méghdaganat, ciszta – Nemiségben esett csorba.
Duzzanat – Merev gondolkodás, régi fájdalmak cipelése

Depresszió: menekülés az aktivitástól

Derékfájás: túlhaúlhajszoltság.

Dohányzás: vágy az önmegvalósítás szabadságára, kapcsolatteremtésre

Ekcéma – Kibékíthetetlen ellentétek, érzelmi kifakadások hiánya.Ellentétek harca, érzelmi kitörések
Elmebaj – Menekülés a családból. Eltávolodás a valóságtól. Elkülönülés. Nem veleszületett elmebajról van szó.
Emlékezetkihagyás: Amnézia – Félelem, menekülés az élettől, akaratgyengeség.
Epekőbántalom – Keserűség, keménység, büszkeség, rosszallás.lerakódott fájdalom, sérelem.Epe: agresszió, keserűség, bánat. Epebántalmak: Keserűnek érzed az életet.
Epilepszia- Üldözöttség, belső küzdelem, önpusztító erők.
Égési sérülések – Harag, lángoló gyűlölet, heves indulatok.
Émelygés, hányinger – Egy gondolat, egy élmény elutasítása. Félelem.

Érproblémák, vérproblémák: szeretet áramoltatásának problémája.
Érelmeszesedés – Ellenállás, feszültség, szűklátókörűség, elfordulás az értékektől.
Étvágy – saját érzelmek megvetése. Biztonságvágy.Étvágy (nagy): biztonsági érzet hiánya, félelem.Étvágytalanság: Félelem, veszély és fenyegetettség érzet
Beteges éhség – Az élet veszélyes, félelem, fenyegetettség

Elfásultság: Elszigetelődés, elfojtott érzelmek

Elhízás: Boldogtalan vagy, úgy érzed, nem vagy fontos, kilátástalannak látod a jövőd. Esetleg a plusz kilók mögé próbálod elrejteni nőiességedet.

Emésztési probléma: Valamit nem tudsz megemészteni, lenyeled a mérged.

Fehérfolyás – A férfiak kihasználják a nőket. Egy partner ellen irányuló harag.
Fej: irányítás, gondolkodás, racionalizmus Fejfájás – Kemény önkritika. Az én alábecsülése.Maximalista vagy, túlhajszolod magad. nem tűröd a kritikát
Fekély – Önbizalomhiány, emésztő gond.Lelki fájdalom
Fertőzés – Ingerültség, harag, bántalom.
Ficam – Harag ellenállás. Ragaszkodás a megszokott útirányhoz. Merevségből kimozdulni – felszólítás.
Fogak – Elhatározások. Rágódás a helyzetek miatt. Fontos döntések halogatása. Képtelen az átgondolásra és határozásra.
Frigiditás – A nemi örömök elítélése, megtagadása. Érzéketlen partner.Frigiditás, impotencia: Félelem az ismeretlentől, az odaadástól, az önkontroll elvesztésétől, a haláltól, a megnyílástól, és a sikertelenségtől.
Fulladásos roham – Az élet veszélyes. Megrekedés a gyermekkornál.
Fül: Fülcsengés – Az őrangyal figyelmeztetése.
Zúgás : nem a belső hangra figyelek.
Fájás: Ne kelljen hallani.
Fájdalom: figyelemfelhívás, amelyik szervet érinti, annak a területnek szimbolikus jelentését figyelembe véve. Fülbetegségek: Nem akarsz meghallani valamit, nem figyelsz a belső hangodra.

Farkasvakság: félelem a bizonytalanságtól, az ismeretlentől

Felkar: erő a cselekvéshez

Fertőzés: Harag, bántalom, ingerültség

Ficam: harag, ellenállás

Fog: agresszió, vitalitás.Fogíny: ősbizalom

Fogfájás: Valamit nem teszel meg, pedig szeretnéd. vitalitás hiánya

Fojtó érzés: szorongások

Foltokban hulló haj: szervzónák figyelembevételével jelez rendellenességet

Gerincoszlop – Az élet hajlékony tartóoszlopa.Gerinc, hát: támaszt keresek, vagy túl sok a teher rajtam
Gerincoszlop görbülése – Merevség, kitartás a régi elképzelések mellett. Akaratgyengeség, hitehagyottság.Gerincproblémák: Az egyenesség, őszinteség, emberség jelképe.




Gerincferdülés: egyik feled túl hangsúlyos a másikkal szemben (lásd oldalak)Görnyedtség: bizonytalanság, összehúzza magát, az élet csapásai alatt megtört
Gégehurut – Nem meri felemelni a hangját. Dühében szóhoz sem jut. Neheztel a hatalomra.
Golyva – Strúma – Áldozat, kudarcok, kielégületlenség (megértés hiánya).     Elég volt a bántalmakból.Egzisztenciális fensőbbségérzés
Görcsök – Görcsös ragaszkodás, feszültség, aggódás, megragadás.
Gyermekkori betegségek – Gyógyszer, kábítószer-függőség. Menekülés az én elől. Önszeretet hiánya.
Gyomor bántalmai – Rettegés az ismeretlentől. Alkalmatlanság az új átlényegítésre.Túl sokat töprengsz, valamit nem tudsz elengedni.
Fekély – Önbizalomhiány. Mások kedvébe próbálj járni.elfojtod az agressziódat.
Égés – Önmarcangolás, aggódás, félelem (maró).
Hurut – Örökös bizonytalanság. Leépülés érzete.
Rontás – Rettegés, mohóság, irigység, szorongás.

Gyulladás: Nem tudsz feldolgozni egy problémát, mert félsz tőle.

Hascsikarás – A környezetben mindenki ingerült és bántóan viselkedik.
Hasmenés – Elutasítás, kapkodás.nem tudod hasznosítani a tapasztalataidat, ezért azok csak „átrohannak” rajtad.

Hasi panaszok: Egzisztenciális félelmekre utal.
Hasnyálmirigy Az élet édessége.
Felsőrész – Érzelmi háttér hiánya, szeretet elfojtása, hiánya, – jövőt szimbolizálja.
Közép – Bűntudat, múlt terhei, az élet terhes – jelen.
Alsórész – Bizonytalan anyagi háttér – derék – múlt.
Hepatitisz – Ellenállás a változásra, félelem, harag, gyűlölet, düh.
Hidegrázás – Szellemi beszűkülés. Visszahúzódás. Hagyjatok békén.
Húgyhólyag panaszai – Ragaszkodás idejétmúlt nézetekhez, szorongás érzelmi beszűkülés, érzelmek visszatartása.Hólyaggyulladás: Visszafojtod érzelmeid, pszichés nyomás alatt állsz. Húgyhólyag: pszichés nyomás, érzelmi telítettség, “altesti sírás”
Hörghurut – Elmérgesedett családi légkör. Heves viták. Olykor túl nagy a csend.

Haj: szabadság, hatalom, saját terület határai, antenna, külső inger felvétel

Hajhullás, korpásodás: Új korszak kezdete, vagy a visszahúzódás jele.

Hányás: elutasítasz valamit; undor jele.

Heg: egy lelki sérülésed mély nyomot hagyott benned.

Herpesz: Undorodsz valamitől.

Hordó-mellkas: felfújja magát, erősebbnek mutatja magát

Idegek – Kapcsolat a külvilággal. Információcsere.
Idegesség – Lázas kapkodás, bizonytalanság, aggódás, erőfeszítés, félelem.
Idegösszeomlás – Túlzott Én központúság.
Impotencia – Kényszer a bizonyításra, bűntudat, feszültség, előítéletek, gyűlölet egy korábbi partner ellen.

Influenza – Tömeghisztéria, befolyásolhatóság.
Isiász – Képmutatás, rettegés a jövőtől, anyagiak miatti félelem.
Izületek – Az élet fordulópontjait és a könnyed váltást jelképezi.
Reuma – egy izületre terjed ki – Elnyomottság, becsapottság érzete, a  körülmények ócsárolása.
Ujjakra, vagy több izületre terjed ki: Büntetni, visszavágni. Szemrehányás, kifosztottság.
Ujjak: Hüvelyk – Intellektus, aggódás.
Mutató – Ego, félelem.
Középső – Harag, nemiség.
Gyűrűs – Bánat.
Kisujj – Család, színlelés.
Kar – Képesség az élmények befogadására.
Kelés – Harag, forrongás, háborgó indulatok.
Kéz – Tart és kezel. Megmarkol, szorít, megragad, elenged, simogat, odavág.

Ínhüvelygyulladás: Nem engedsz utat cselekvőképességednek.

Jobb oldalon megjelenő elváltozások: Az apához fűződő érzelmi viszonyodat érdemes megvizsgálni. Ész, racionalizmus.

Klimax – Félelem a nőiesség elvesztésétől, az öregedéstől. Önbizalom hanyatlása.
Koleszterin – Az öröm csatornái elzáródnak, félelem az öröm elfogadásától.
Kóros étvágytalanság –Kóros soványság –  Az élet megtagadása, szorongás, önutálat,elfojtod a nemiséged,bűntudat
Könyök – Irányváltoztatás. Új élmények befogadása.Elhárítás
Köröm Bizonytalanság, védelem.agresszió
Köröm rágása – Önemésztés, gyermeki dac.
Köszvény – Uralkodási vágy, türelmetlenség, harag.
Kötőhártya-gyulladás – Harag, csalódottság az életben látottak miatt.
Kövérség – Védőpajzs. Önvédelem, túlérzékenység.

Kancsalság: egyoldalú látásmód

Kényszeres evés: ingerhiány.

Kéz: felfogás, cselekvés, tenyér-kézfej kettősség

Kiütés: Türelmetlenség, gyermetegség

Koszorúér-elmeszesedés: az érzelmek visszafojtása.

Köhécselés: nem mered kimondani a véleményedet, de jelzed, hogy van.

Kötőhártya-gyulladás: fájdalmat okoz valaminek a belátása.

Láb: comb – Ragaszkodás koragyermekkori traumához.
Lábszár – Rettegés a jövőtől az előrehaladás megtagadása,vagy túl feszített tempóban haladsz.
Lábfej – Önmagunk, az élet és a többiek megértése. Rettegés a jövőhtől, megfenekléstől.Lábfejpanaszok: a gyökereket, ősökhöz való viszonyt szimbolizálja. Nem tisztázott a múltad, gyökértelennek érzed magad.Lábujjhegyen járás: folyamatos emelkedettségre vágyik
Láz, hőemelkedés – Izzó harag.
Leukémia – Az élet befogadásának képtelensége. Belső gyötrődés, önkínzás, kétségbeesés.
Légzés – Az élet befogadásának képessége.

Mandulagyulladás – Félelem elfojtott érzelmek és ambíciók, önkifejezés hiánya.
Máj – A harag és alacsonyabb rendű érzelmek székhelye.
Máj Betegségei – Örökös panaszkodás. Állandóan hibát keres magában és tetteivel igazolja azt.Túl dühös és haragvó vagy. méregtelenítés, felismerés, védelem a károsnak vélt dolgoktól, a tapasztalatok beépítése.
Meddőség – Nincs belső igény az anyaságra, vagy félelem az élet természetes menetétől.

Mellkas: rugalmasság, zártság

Mell panaszai: Az anyasággal, gondoskodással van problémád.
Mell ciszta – Túldédelgetés, gondoskodás.
Csomók – Basáskodó magatartás.
Feszülés – Táplálék megvonása.
Melléküregek – Egy szeretett személy bosszúságot okoz.
Mellékvese – Kishitűség, önhanyagolás, szorongás.
Menstruáció előtti zavarok – Saját hatalom átruházása a külvilágra. Idegenkedés a női test folyamataitól.
Menstruációs zavarok – Nőiesség elutasítása, bűntudat, rettegés.Menstruáció: önfeladás, odaadás, elengedés, ritmus, nőiség
Merev nyak – Egyoldalú felfogás, hajlíthatatlanság.
Migrén – Kitörési vágy. Ellenállás az élet természetes menetének, szexualitás keltette szorongások. Fejben megélt szexualitás.
Nyirokmirigy gyulladás – Az élet lekicsinylése, mások hibáztatása, áthárítás. Beteges önkritika. A beteg hozzáállása mindenhez. “Hát nem borzasztó?”
Mozgásbetegség – Rettegés az események fölötti uralom elvesztésétől.

Magas vérnyomás: Túl merev vagy, görcsölsz egy problémán, de nem tudod megoldani.

Medence: nemi tartás

Mióma :  álterhesség

Mutálás: nem tudja milyen helyzetben milyen hangot használjon

Narkolepszia – alvás kényszer – Elhárítás, rettegés. Menekül a feladatok és körülmények elől.
Nátha – Zavarodottság, sok minden zajlik egyszerre. Érzelmi zaklatottság, kisebb sérelmek.el akarsz zárkózni a külvilágtól, a kommunikációtól.
Nyak panaszai: Önfejűség, hajlíthatatlanság.Nincs összhangban az eszed és a szíved, mást súg az egyik, mint a másik.
Nyáktömlő gyulladás – Elfojtott harag.
Nyírok betegségei – Figyelmeztető jel. Az elmét ismét az élet legfőbb dolgai, a szeretet és a boldogság felé kell fordítani.

Nagyothallás: merev a saját környezetével szemben, lezárja magát

Női mell: anya-gyermek kapcsolat

Női szervek betegségei: Nem éled meg a nőiséged, elutasítod a szexualitást.

Orr vérzése –  Esdeklés a szeretetért.önfeláldozás. Igény a megbecsülésre. Mellőzöttség és el nem                ismertség érzése. Esdeklés a szeretetért
Orr polip – nem kívánt gyermek, veszekedések.
Ödéma – Nem akarok valakit, vagy valamit elbocsátani.Orr: emóciók, szex, büszkeség

Orrdugulás: Megakadályozod az érzelmeid áramlását.

Orrsövényferdülés: érzelmeid túlságosan egy oldalra hajlanak.

Oldalak: tested jobb oldala az ész és a racionalizmus, bal oldala a szív és az            érzelmek jelzője. A fejeden ugyanez pont fordítva van.

Pajzsmirigy – Sértődöttség. Soha nem tehetem azt, amit akarok. Mikor kerülök sorra?Ha alulműködik, félsz a változástól, ha túlműködik, sokat stresszelsz, és nincs határozott jövőképed.
Petefészek – A teremtés kiindulópontja. Kreativitás.
Pikkelysömör – Félelem a megbántástól. Az érzékek és a szellem eltompítása, érzések elfojtása.Túlzottan véded magad, félsz a sebezhetőségtől.
Porckorongsérv – Talajvesztettség, határozatlanság, döntésképtelenség.

Prosztata: férfias agresszió

Púp: kizárja magát a közösségből, feladata van

Rák – Mély sebek Neheztelés régi sérelmek miatt. Titkos bánat emészti a testet. Gyűlölet, kétségbeesés.Rákos daganat: Elfolytott harag, bánat
Reuma – Tehetetlenségérzet, szeretethiány, keserűség, neheztelés.Önmagad és kapcsolataidat nem tudod elfogadni.

Rekedtes hang: ha csak a torkodból képzed a hangod, nem adod ki teljesen magad, titkolózol a környezeted előtt.

Ritmus: univerzális rend, élet, polaritás

Rövidlátás: bizonytalan vagy a jövődet illetően.

Sclerosis multiplex – Merevedett gondolkodás. Keményszívűség, vasakarat, hajlíthatatlanság.
Sérv – Megszakadt kapcsolatok, nyomasztó gondok, túleröltetés. Félreértelmezett önkifejezés.Túlterheled magad.
Szaruhártya gyulladása – Engesztelhetetlen harag.
Száj betegségei: Megingathatatlan nézetek, merev gondolkodás, zárt világkép.befogadás, kommunikáció, kapcsolat a külvilággal
Szem betegségei – nem szívesen látja, ami életében végbemegy.Valamit nem akarsz meglátni.,Ha rövidlátó vagy, akkor a jövőbeni dolgokat hárítod, távollátás esetén pedig az orrod előtt levő dolgok felett hunysz szemet.
Gyermekeknél: Rövidlátás – A jövőkép bizonytalan
Távollátás – Rettegés a jelentől.
Összetérő kancsalítás – Nem akar szembesülni a külvilággal,      önellentmondás.
Szemtengelyferdülés – Fél szembesülni önmagával.
Széttartó kancsalítás – Nem mer szembenézni a jelennel.
Szürkehályog – Képtelen boldogan előretekinteni.
Retina leszakadás – az anyag eltereli a szellemtől a figyelmet.
Zöldhályog – Engesztelhetetlenség. Régi sérelmek okozta feszültség túlnyomása.
Szédülés – Csapongás, szétszórtság, szemlélődés elutasítása. Külső ingerek elutasítása.
Székrekedés – Ragaszkodás az idejét múlt nézetekhez, megragadás a múltban, fösvénység.em szeretsz adni,
Szélgörcs – Szorongás, megemészthetetlen gondolatok, érzelmi túltelítettség.
Szív – Szeretet és biztonság középpontja.
Szív betegségei – érzelmi válság, örömtelenség. A szív megkeményedik, hajlam a stresszre.
Szívroham – a pénz utáni hajsza kiszorítja a szívből az örömöt.
Szívkoszorúér trombózis – Magányérzet, riadtság, kisebbségérzés, önmarcangolás, kishitűség.
Szívszorítás – Talajvesztettség, meginog az életbe vetett hit.

Sarkon járás: nem hagyja kibillenteni magát egyensúlyából

Struma: fensőbbségérzése saját magát fojtogatja

Szédülés: Bizonytalan és ingatag vagy.

Térd panaszai – Önfejűség, önteltség, hajthatatlanság, félelem, rugalmatlanság. Alázat hiánya.Térd: Az alázatot, befelé fordulást jelképezi.
Torok betegségei – elfojtott harag, önkifejezés hiánya, ellenállás a változásnak, az egyén képtelen szót emelni önmagáért.Nem tudod, nem mered kimondani, amit szeretnél, nem                vállalod fel magad.
Tuberkulózis – Önzés sorvasztja a testet. Birtokolni vágyás. Kegyetlen gondolatok, bosszúvágy.
Tüdő betegségei – Búskomorság, bánat, félelem az élet befogadásától. Nem érzi méltónak magát a teljes életre.Szomorú vagy, nem érzed magad elég szabadnak.Tüdő: szabadság, kapcsolat a külvilággal, kommunikáció, vitalitás
Tüdőgyulladás – Újra és újra fellépet sebek, letargia.
Tüdőtágulás – Érdemtelenül élni nem lehet. Félelem az élet befogadásától.

Tagolatlan beszéd: nem akarja, hogy megértsék

Talp, kéz, tenyér: elkülönülés, különcség

Távollátás: nem akarod észrevenni az evidens dolgokat, elzárkózol attól, ami          az orrod előtt van.

Tériszony: Félsz a bukástól és a sikertelenségtől.

Testszőrzet fokozott növekedése: férfias jellegek megerősítés

Trombózis: Szellemi fejlődésre van szükséged.

Túl egyenes a gerinc: túlzott magabiztosság látszata

Tumor: Szeretethiány, nem tudod befogadni a szeretetet

Utazási rosszullét: Kiszolgáltatottságérzet, félelem, bezártságérzés

Vállpanaszok: túlterheltség

Vastagbél: sokat kritizálsz.

Vastagbél-, aranyérproblémák: Szorongásra, félelemre utal.

Vékonybél: tudatos analízis

Vékony hang: nem mersz élni a saját lehetőségeiddel.

Vér: ego, vitalitás

Vérszegénység: passzivitás, bizonyos életenergiát nem vagy hajlandó                 felvenni, beépíteni a mindennapjaidba

Vesebetegség: Félelemre utal, jelképezi az emberi és párkapcsolatokat.                (jobb vese férfival kapcsolatos ügy, bal vese; nővel kapcsolatos ügy)

Vesekő: a párkapcsolatodban nincs elég energia, lelkesedés

Viszketés: ingerlékenység jele, a vakarással keresgéled, mi az, ami ingerel.

Visszér: Rugalmatlan, merev, zárkózott vagy.

Zöld hályog: visszafojtott könnyek



Forrás:  www.kozszolgalat.com

KEZDŐDIK A BÖJT? – MIÉRT JÓ NEKÜNK?





Aki kevésbé van tisztában a vallásos ünnepekkel, „szabályokkal”, az is tudja, hogy a farsang utáni, húsvét előtti időszak bizony a böjt időszaka. Sokan ilyenkor csakis a hús elhagyására gondolnak, ám (vallásos szempontból is) sokkal mélyebb dologról van szó.

Ha a dolgok mögé nézünk, valójában kevésbé, vagy egyáltalán nem vallásos szemszögből nézve is jóval többről szól a böjtölés, mint egy-egy étel elhagyása.

Vallásos eredet
Ha a katolikus vallást nézzük, hamvazószerdával indul (idén február 14.), és nagypéntekig tart (ebben az évben március 29-ig), de az összes világvallás lényeges részét képezi. Minden fajtánál kiemelten fontos szerepet kap a böjt, hiszen ezáltal kerülhetünk közelebb Istenhez, segítségével nem csak a testünk, hanem lelkünk, szellemünk is megtisztul. Együttérzőbbekké válhatunk embertársaink, és más élőlények iránt, a böjtnek hála, jobban megértjük, és talán szebb helynek látjuk majd a világot.

Ha nem (csak) vallásos szempontból közelítjük meg a böjtölést
Vallása, hitvilága szerint mindenki eldöntheti, böjtöl-e, miért, és milyen formában. Meglehet, hogy egészségügyi okok miatt kell, vagy egyszerűen csak mi érezzük úgy, hogy szükségünk van rá. Az biztos, hogy bármilyen okból is kezdünk el böjtölni így húsvét előtt (vagy az év más szakaszában), rosszat nem teszünk vele. (Persze, csak ha ésszerű keretek között tesszük.)

Teljes vagy részleges?
Bár létezik teljes böjt is, amikor valójában csak vizet vesz magához a böjtölő, a mai rohanó világban ez eléggé kivitelezhetetlennek tűnik. Hiszen a rohanáshoz azért energia is kell, amit vízből elég nehéz „kinyernünk.” Sokan inkább részleges böjtöt érdemes tartani, vagyis „csupán” egy-egy ételt kihagyni huzamosabb ideig az étrendünkből.

 

Miért jó a böjt…
... a testünknek?

Először is a karácsonyi, farsangi, vagyis a téli időszak alatt magunkba tömött nehéz, zsíros fogásokat, és az ezek, illetve mondjuk gyógyszerek, gyógyhatású készítmények szedése miatt, testünk által elraktározott méreganyagokat nem árt kiűzni a szervezetünkből.

Az elraktározott salakanyagok mellett a télire elraktározott kilóktól is jól esik megszabadulnia testünknek. Ugyan a böjt se nem fogyókúra, se nem diéta, azért lehet olyan mellékhatása, hogy leolvad rólunk néhány felesleges kilócska.:-)

Miután szervezetünk kitisztult, fitten, frissen várhatjuk a tavaszt!

Nem csak a tavaszt, hanem a húsvéti időszaktól magunkhoz vehető finomságokat, az új évszak kínálta zöldségeket, gyümölcsöket is nagyobb örömmel fogyaszthatjuk. Hiszen finomabbnak érezzük ezeket, jobban értékeljük, jobban érzékeljük az ízeket.

... a léleknek?
A böjt segítségével tudatosabbá tehetjük táplálkozásunkat is, hiszen figyelmünk inkább a zöldségek, gyümölcsök, halak, gabonák, könnyebb fogások felé fordul a nehezebb, zsírosabb ételek helyett. Még az is lehet, hogy maradunk ezen a vonalon böjt után is.

Megtanít befelé figyelni, koncentrálni, segítségével még jobban megismerhetjük önmagunkat.




Összeszedettebbé tesz, megtanulunk jobban koncentrálni egy-egy dologra.

Segíthet abban is, hogy magabiztosabban, határozottabban merjünk célt kitűzni magunknak.

Erősíti az önbizalmunkat.

Talán az egyik legfontosabb, amit megtanulhatunk a böjt által, az az önfegyelem. Mondjuk ha csak a csokoládéról mondunk le a böjt idejére, már akkor is sokat teszünk az önfegyelem gyakorlásáért, fejlesztéséért. (Pláne, ha amúgy csokiimádók vagyunk…:-))

Türelemre tanít, magunkkal és másokkal szemben is.

... a szellemünknek?
Ahogy már feljebb is írtuk, segíthet a koncentrációs képességünk élesítésében.

Nem csak testünk tisztul meg ilyenkor, hanem agyunk, gondolkodásunk is. A kevésbé nehéz ételek miatt nem nehezülünk el, élénkebbek leszünk, jobban forognak az agytekervényeink is.

Arra mindenképpen fontos odafigyelni, hogy böjtölni legjobb lenne orvosi felügyelet mellett, pláne, ha valamilyen betegséggel is küzdünk.

Cikkünk tájékoztató jellegű, nem helyettesíti az orvossal, szakemberrel való konzultációt!



Forrás:  www.proaktivdirekt.com

A mindig az egyik oldalon tartott mobiltelefon daganatokat idézett elő egy kutatás során!





Nagyon vigyázzunk, talán a rák ott van a kezünkben, és minden nap a fülünkhöz tartjuk!
Tudtad, hogy a telefonod komolyan veszélyezteti az egészséged? Ez többé nem valami buta ijesztgetés, vagy frázis.

Kutatóknak sikerült igazolni egy kísérlet keretében, hogy a mobiltelefon, pontosabban a belőle kibocsátott sugárzás olyan hatással van az emberi szövetekre, hogy mutációkat képes okozni benne.

Ezt egy kísérlet és egy tanulmány segítségével igazolták. Embereket kérdeztek meg telefonálási szokásaikról, és azt mutatták ki, hogy azoknál, akik az átlagnál sokkal többször telefonáltak mobilon, és mindig csak az egyik oldalon tartották a fejükhöz a telefont, jóval nagyobb volt az agydaganatok kialakulásának az esélye.

Sok ilyen páciensnél ki is alakultak ezek az agresszív agydaganatok, kóros elváltozások.

Egy kisebb százalékban pedig olyan is előfordult, hogy jóindulatú daganatok és mutációk voltak megfigyelhetők az alanyok agyában.


Ez ugyan közvetlen módon, tudományos értelemben még nem bizonyítja azt, hogy a mobilozás rákot okoz.

Az orvosok hangsúlyozták azt, hogy ezek az eredmények főleg a túlzottan sokan telefonálók körében születtek.

Szintén egy korábbi tanulmány már alátámasztott valami hasonlót: ott a zsebben hordott mobilozás károsa hatásait vizsgálták.

Abban az esetbe azonban egyértelműen ki tudták mutatni laborvizsgálatokkal és egyéb klinikai tesztekkel azt, hogy a spermiumok pusztulását és lassulását idézik elő a zsebben hosszú időn át rendszeresen hordott telefonok.




Ha ezt vesszük alapul, akkor hamarosan az orvosoknak sikerül teljes mértékben, orvosilag visszaigazolható eredményekkel alátámasztani azt, hogy a telefonok nem csak ilyen mértékű DNS mutációkat okozhatnak, hanem a rákot magát is előidézhetik az agyban.



Forrás: www.titokterminal.com

Világsiker: egy magyar találmány pillanatok alatt képes megállítani az epilepsziás rohamot





Olyan agyi defibrillátort csináltak Szegeden, ami millióknak adhat reményt világszerte. A magyarok ismét alkottak!

Az eljárást forradalmi eljárásként és egyben áttörésként harangozták be, ami nem véletlen.

Ilyen szerkezet még soha nem készült, és ez nemcsak valóság, de működőképes is.

A különleges, agyi defibrillátort kifejezetten epilepsziás betegeknek fejlesztették ki. A defibrilláció során csak akkor befolyásolja az agyat, amikor kell, és a kísérletek szerint azonnal, néhány pillanat alatt képes megszüntetni az epilepsziás rohamokat.

A speciális orvosi műszert a Szegedi Tudományegyetem kutatói fejlesztették ki.

A közeli jövőben képes lesz automatikusan leállítani a rohamokat a páciensekben – erről az egyetem tájékoztatta a sajtót.

 

A koponyán kívüli ingerlés hatékonyságát egyes epilepszia-roham típusok leállításában már korábban bizonyította Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa.

A módszer lényege, hogy csak akkor és csak annyi elektromos ingerlést alkalmaz, amennyire a roham leállításához a betegnek szüksége van.

A szegedi kutatók valós időben tudják akár azonnali módon befolyásolni az emberi agyműködést az általuk kidolgozott agy-ingerlési eljárással. Az eddig rendelkezésre álló módszerek ugyanis csak kisebb állatokon működtek azonnali módon, emberekben csak hosszú percekig tartó alkalmazás után hatottak.




Ez az eljárás lesz a technikai alapja annak az agyi defibrillátornak, amely a szívritmus-szabályozó pacemakerhez hasonló elven működik, és a nagyon közeli jövőben automatikusan le tudja majd állítani az epilepsziás rohamokat emberekben is.

Így a mellékhatás szétoszlik a fejbőr vagy az alá helyezhető elektródák révén, viszont a hatás az agyon belül – a sejtmembrán tulajdonságai miatt – összeadódik, vagyis az idegsejtek ingerlődnek.

Az eljárás még fejlesztés alatt áll, de hamarosan megalkothatják a végleges orvosi műszert is, így az agyi defibrillátor világhódító útjára indulhat, és milliók életét teheti jobbá.



Forrás:  www.titokterminal.com

80 éves vagyok, és 50 éve nem voltam orvosnál: elárulom a titkomat!





Így lehet ép testben ép lélekkel élni, csak egy kis természet és növényismeret kell hozzá. semmi ördöngösség!

A természetben fellelhető növények csodákra képesek.

Tavasz kezdetétől olyan értékes növények jelennek meg a kertünkben, melyekről sokszor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak gyomok. Ismerkedjünk meg velük közelebbről, mert gyakran a legvadabbnak tűnő gyomnövény a legértékesebb gyógynövény is egyben.

78 éves vagyok, és közel 50 éve nem voltam orvosnál. Nagyon sok gyógynövényt használok, mivel antibiotikum allergiám van, ezért a testem nagyon sok gyógyszert nem fogad be. Ezek helyettesítésére kezdtem megismerkedni a gyógynövényekkel.

Most a közönséges bojtorján csodálatos hatásáról fogok beszélni. Számos időskori betegség kezelésére ajánlott.

A leveléből kipréselt friss lé, és a gyökere antibiotikus hatással rendelkezik, de hatékony gyulladásgátló, immunrendszer szabályozó, és vértisztító is egyben.

 

A bojtorján nagyon hatásos makacs kiütések, pattanások, de ekcéma ellen is.

Egy evőkanál apróra vágott bojtorjánt forrázzunk le 2 csésze forró vízzel. Hagyjuk állni egy keveset, majd amikor kissé kihűlt, mossuk le vele a problémás területet.

Ha bojtorján gyökérből készítjük, akkor a következőképpen kell eljárnunk. Egy evőkanál szárított bojtorjángyökeret áztassunk 3 órán keresztül 1 csésze felforralt vízben, majd szűrjük le.

Ez a gyógynövény jótékony hatással van a cukorbetegség kezelésére is. Ha daganatos megbetegedések esetében alkalmazzuk, csak olyan gyökeret használjunk, amelyik még nem virágzott ki.

A kúra 21 napig tart, majd ősszel ismételjük meg. Fogyasszunk bojtorján, és sárgarépa levet 1:5 arányban, naponta háromszor 100 ml-t, főétkezések előtt 20 perccel.

Friss bojtorjángyökérből kenőcs is készíthető. 100 gramm apróra vágott gyökérre öntsünk 200 ml olajat. Hagyjuk ázni egy éjszakán át, majd másnap 15 percen keresztül főzzük lassú tűzön.




Hagyjuk, míg kihűl, majd szűrjük le. A kenőcs elősegíti a sebgyógyulást, és szebbé varázsolja a bőrt is.


Forrás:  www.titokterminal.com

6 dolog, ami bizonyítékul szolgálhat arra, hogy a piramisok nem azok, amiknek látszanak!





Nem csupán síremlékek, ahogyan a legtöbb régész állítja…

A világ legrejtélyesebb építményei. Mindenki mást hisz róluk, és ahány kutatás, annyiféle elmélet látott róluk napvilágot.

A piramisokról ugyanis az emberek túlnyomó többsége nem hiszi, hogy csak egyszerű síremlékek lennének…

Azok, akik úgy hiszik, hogy valójában földönkívüli eredetűek lehetnek, vagy legalábbis avlahogyan közül lehet a földönkívüliekhez, azok úgy gondolják, hogy az emberi faj számára nem lett volna lehetséges ezeket megépíteni külső segítség nélkül.

Léteznek olyan árulkodó jelek, melyek azt mutatják, hogy a síremlék funkció scka a jéghegy csúcsa, és a piramisok kapcsolatba hopzhatók az égiekkel.

Minden piramist jellegzetes csillagászati irányokba tájoltak be.
A legnagyobb piramisokban szellőzőjáratok voltak, amelyeket olyan fontos csillagcsoportok felé tájoltak, mint az Orion, a Szíriusz és a cirkumpoláris csillagképek. (a gízai Kheopsz-piramis)
A piramisokat alkotó kőtömbök olyan pontosan illeszkednek, hogy oda egy papírlapot sem tudnánk betenni, valamint mértanilag szinte tökéletes egységet alkotnak.
A piramisok nevében “csillagok” szerepeltek (Dzsedefré egy szehedu csillag; Nebka egy csillag; Hórusz a csillag az ég fején és így tovább).
A piramisok kamrájának mennyezetét ötágú csillagokkal díszítették (a Szakkarában található lépcsős piramis és az V. és VI. dinasztia piramisai).
Egyes piramisok belső falaira írásokat véstek a csillagvallásról és a csillagvilágba kerülő királyok sorsáról – ezt a világot Duatnak hívják, és hozzá tartozik az Orion és más csillagképek is.
Ezek mind arról árulkodnak, hogy nem biztos, hogy földi eredetben kell keresnünk a végső választ.

 

Mindezek ellenére a világon számos egyiptológus vizsgálta már meg a  piramisokat, és nem akarták ezen összefüggéseket látni.

Ez nem lehet véletlen, sokan ugyanis azzal a gyanúperrel élnek, hogy a mainstream média és a régészek egy csoportja szándékosan földi eredetűnek akarja beállítani ezeket, holott nem azok.

Eleve kérdéses, honnan voltak ilyen magas szintű csillagászati ismereteik az egyiptomiaknak.

és akkor a többi dologról és meg  is beszéltünk, amit mélyen elhallgatnak a világ elől…




Amennyiben érdekesnek találtad az itt közzétett információkat, kérjük terjeszd a cikket, juttasd el másokhoz is. Köszönjük!


Forrás: www.titokterminal.com
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Mindenkinek 1000 vágya van, a rákos beteg gyermekeknek csak egy van: 

MEGGYÓGYULNI!

SEGÍTSEN ADÓJA 1%-ÁVAL, 

HOGY ESÉLYT KAPJANAK A GYÓGYULÁSRA! 
Adószám: 18557071-1-09  

Támogassa a rákos beteg gyermekek gyógyulását adója 1%-ával! 

Kattints ide:  http://www.remenyalapitvany.hu 

Köszönjük szépen!