Vélhetően egy hal elfogyasztása okozta egy magyar turista halálát Thaiföldön. Szlávik János infektológus, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Immunológiai Ambulanciájának főorvosa szerint minimális a hasonló esetek esélye. Körképünkben annak jártunk utána, miként próbálják elkerülni a megyénkbeli utazók a kockázatokat.
A főorvos szerint minden második utazónál jelentkezik pár napig tartó hányás, hasmenés vagy láz, ezeket gyógyszerekkel, a kiszáradást infúzióval kezelik, de annak minimális az esélye, hogy valaki meghaljon emiatt. Szerinte a férfi nem kapott időben orvosi segítséget. Szlávik János azt tanácsolta, hogy az utazók olyan ételeket egyenek, amelyek jól meg vannak sütve vagy főzve, palackozott italt igyanak, ne kérjenek jégkockát az italba és meghámozható gyümölcsöket egyenek – számolt be az MTI.
Kössenek biztosítást!
– Mondtak le ázsiai utat nálunk is az eset hallatán – tudtuk meg a nyíregyházi Sky Travel Utazási Iroda vezetőjétől, Bicsérdy Ritától, aki szerint ha a média felkapja a hasonló sztorikat, rögtön elbizonytalanodnak még azok is, akik már jó előre lefoglaltak különleges, drága utakat.
Január 26-án a Külügyminisztérium hivatalos tájékoztatójában az szerepelt, hogy Thaiföldön országszerte gyomorrontással járó vírusjárvány terjedt, ezért javasolták, hogy utazás előtt kössenek teljes körű egészségbiztosítást és tájékozódjanak a szálláshelyhez legközelebb eső kórházról.
– Ügyfeleinknek mi is elmondjuk mindezt, és azt ajánljuk, hogy olyan helyen fogyasszanak ételt, italt, ahol a környezet tiszta. Semmiképp nem nevezném Thaiföldet ilyen szempontból veszélyesnek, de való igaz, hogy az arab térségben gyakrabban éri hasmenéssel, hányással járó kellemetlenség ügyfeleinket. Számos esetben számoltak be arról, hogy nem ittak, csak palackozott vizet, nem kértek jégkockát italukba, ám csapvízzel mostak fogat, és ennyi elég volt egy kiadós gyomor- és hasfájáshoz.
– Az európaiak más mikroflórájú vízhez szoktak hozzá. Tunéziában, Egyiptomban a nyaralóparadicsomokban ezzel tisztában vannak, és felforralt vizet használnak az ételekhez, italokhoz, salátákhoz. A szemünk viszont nem tud ellenállni a helyi specialitásoknak és mindent összeeszünk – jegyezte meg a szakember.
Az utazási irodák azt tanácsolják, hogy amennyiben gyomorrontás, hasmenés tüneteit észlelik, és a patikában kapható készítmények nem segítenek, ne tartsanak attól, hogy több ezer eurójuk bánja, vegyék fel a kapcsolatot a biztosítójukkal. Az utas-, baleset- és poggyászbiztosítás fedezi a kórházi ellátás költségeit.
Különleges helyzet
A világ számos országában járt már az elmúlt évtizedekben a Cantemus Vegyeskarral és a Banchieri Énekegyüttessel Szabó Soma Liszt-díjas karnagy. Arról faggattuk, vajon a távoli és egzotikus utazások során mennyire készülnek fel a kórusok az ételek veszélyeire.
– Alapvetően sokat utazunk a vegyeskar tagjaival, de az ételek veszélyeire külön figyelmet nem szoktunk fordítani, szerencsére eddig nem is volt baj belőle, még a kínai utunkon sem. Venezuela különleges helyzet volt, utazás előtt felhívtuk a figyelmet a veszélyekre, hogy például csak palackozott vizet igyanak a kórustagok. Minden rendben is volt az utolsó tengerparti ebédig, csakhogy annak ellenére, hogy mindenki maga oldotta meg az étkezését, valami gond lehetett az ottani étellel, mert utána többen is rosszul lettek, hasmenéstől szenvedtek, legyengült állapotban kellett felszállniuk az Európába tartó repülőre.
Mindent megkóstolt
– Bármerre jártam eddig, meg akartam ismerni az adott ország kultúráját és gasztronómiai szokásait, vagyis mindent megkóstoltam. Mostanában már óvatosabb vagyok, mert szezámmag- és szezámolaj-allergiám van, s bár szerencsére csak bőrkiütést kapok tőle, de jobban megválogatom az ételeket.
– Most, hogy szervezzük az augusztusi Cantemus Kórusfesztivált, azt tapasztaljuk, hogy egyre több külföldi együttestől kapunk egészen komoly listát az énekkari tagok ételallergiáiról. Úgy tűnik, egyrészt világtendencia, hogy egyre több az ételallergiás betegség, másrészt egyre jobban odafigyelnek az emberek a táplálkozásukra. Az utóbbi években nálunk is kialakult, hogy előre jelezzük az egyes kórustagok allergiáit, de hogy az egész kórus készüljön arra, mit fog enni és mit nem, eddig nem nagyon volt példa.
KM

Csupán a megszokott ételeket eszi
Szikszai Róbert, a Nyíregyházi Sportcentrum válogatott diszkoszvetője nagy világjáró. Edzőtáborok és versenyek alkalmából járt már Ázsiában, Afrikában is. Neki nagyon oda kell figyelnie az étkezésre, hiszen több hónapos felkészülést lehet elszúrni egy vacsorával vagy egy üdítőitallal.
– Szerencsére még nem volt ilyen problémám, ám ebből a szempontból óvatos vagyok. Eleve dietetikus által javasolt étrendet követek, csak azt eszem, ami ebben szerepel. Külföldön is ennek megfelelően táplálkozom az edzőtáborokban és a versenyeken egyaránt. Ilyenkor nem próbálok ki semmiféle helyi különlegességet és ínyencséget, csak az itthon megszokottakat eszem. Palackozott üdítőt és ásványvizet iszom, a csapvizet csak zuhanyozásra használom – tudtuk meg a sportolótól, aki egyébként a Nyíregyházi Egyetem hallgatója.
Forrás: www.szon.hu