Használt nyárit? Új nyárit? Olcsó kategóriás nyárit? Milyen gumiabroncsot vásároljunk?
Kovács Zoltán miskolci autószerelő – sok kollégájához hasonlóan – gumiműhelyt is üzemeltet. Őt kérdeztük elsőként arról, hogy mit érdemes és mit kell tudni az úgynevezett olcsó gumikról.
Aki sokat autózik, az mindenképpen vegyen új gumikat.” Kovács Zoltán
Mitől olcsó?
Elmondása szerint a gumiabroncsgyártók nem igazán szeretik azt nagy dobra verni, hogy mitől is lesz olcsó egy „olcsó gumi”. Egyes vélekedések szerint attól, hogy tulajdonképpen az 1990-es évek közepén használt állapotot állítják vissza.
– Ezeknél a gumiknál ne várjunk szintetikus összetevőket, számítógéppel kidolgozott mintázatot, a karkasz szerkezetről pedig ne is beszéljünk… – vélte.
Hogy mi az a karkasz szerkezet? Ez biztosítja a gumiabroncs formáját és szilárdságát. Működése a bicikli küllőinek szerepéhez hasonlítható. Kovács Zoltán fontosnak tartotta megjegyezni, hogy egy mai jó gumi könnyebb és alacsonyabb gördülési ellenállású, mint a 20 esztendővel ezelőtt gyártottak.
– Ezeket az olcsó, nagy gumiipari cégek által gyártott abroncsokat úgy érdemes felfogni, mintha mondjuk most vehetnénk egy 1997-ben gyártott gumit, újonnan – magyarázta. – A minőségük változó, és leginkább az a kritika éri ezeket, hogy magas velük a fogyasztás, és van, amelyik zajos.
Összességében Kovács Zoltán szerint örömteli, hogy sokan – egyre többen – új gumiban, akár harmadik, negyedik vonalasban gondolkodnak. De mi a helyzet a használt abroncsokkal?
– Véleményem szerint, aki sokat autózik, és autópályázik, az mindenképpen vegyen új gumikat – jelentette ki. – Ám, aki mondjuk havonta egyszer hagyja el a várost – és kevesebb a pénze –, annak jó lehet a használt is. Én maximum 4 éves használtat mernék megvenni, de az idősebb gumi is lehet jó állapotú. Ne felejtsük, hogy a gumik jó esetben 7-8 évig „élnek”. Az viszont biztos, hogy ha választani kellene egy használt márkás és egy új kínai gumi között, akkor inkább az új kínai.
A szakember kiemelte azt is, hogy a rossz gumikkal a család életét kockáztatjuk, hiszen a gumi biztonsági kérdés.
Figyeljünk a garanciára
– Hiába kitűnő az autódon minden: a futómű, a kormánymű és a fék is, ha az abroncsod nem az – tette hozzá.
De van még egy fontos szempont, a garancia. Azaz van-e garancia a nyári gumira? Természetesen van: 1 év, de vannak olyan prémium márkák, amiknél 2 év is. A garancia azt jelenti, hogy a hibás terméket kijavítják vagy kicserélik a vásárlás után egy bizonyos időn belül. (A használtra leginkább 3 hónap.)
Végül néhány elengedhetetlen „okosság”: az új abroncsok mintaárokmélysége 8 milliméter (személyautóknál), műszaki vizsgán legalább 1.6 milliméternek kell lennie. A lényeg, hogy a nyári gumik 3-4 milliméter alatt nem sokat érnek…
Melyik kié?
Bridgestone: Firestone, Saetta, Lassa
Continental: Semperit, Uniroyal, Matador, Barum, Gislaved, Viking, Mabor, General Tire, Point-S, Sportiva
Goodyear, Dunlop: Fulda, Debica, Sava, Pneumant
Hankook: Laufenn, Kingstar, Aurora
Kumho: Marshal, Admiral
Michelin, Kléber, BF Goodrich: Kormoran, Riken, Taurus, Sebring, Tigar, Strial
Pirelli: Ceat, Courier
Vredestein: Maloya, Apollo

Új és használt árak
Új és használt gumiabroncsok tekintetében nagy a szórás, alig 10 ezer forinttól egészen fél száz ezerig terjed a kínálat. Ezúttal az egyik legelterjedtebb méretet, a 196/65 15-ös nyári gumikat kerestük: Minerva F109: 8600 forinttól. Kormoran Runpro B: 10 335 forinttól, Taurus 401: 10 484 forinttól, Sava Perfecta: 10 795 forinttól, Hankook Kinergy Eco K425: 12 369 forinttól, Pirelli Cinturato P6: 13 900 forinttól, Continental ContiEcoContact 5 ContiSeal: 26 700 forinttól, Nokian H: 50 050 forinttól, Michelin, 2013-as, használt: 4500 forint/darab, 10 000 kilométert futott, 7 mm profilmélységű, 2014-es gyártású: 11 000 forint/darab. (Forrás: internet)
Autószerelők munkában - © Fotó: Bujdos Tibor
Forrás: www.szon.hu/gumiabroncs