Címkék

Nyirokrendszer tisztítása gyógynövényekkel





Szervezetünk sokkal ellenállóbb lesz

A nyirokrendszer az immunrendszer része, segít a fertőzések, betegségek megelőzésében. Működését sok minden befolyásolja, melyet gyógynövények alkalmazásával is segíteni tudunk.

Tisztítókúrákról és méregtelenítésről elsősorban tavasszal szoktunk többet hallani. A nyirokrendszer azimmunrendszerrésze, segít megvédeni szervezetünket a különböző betegségek és fertőzések ellen, valamint a daganatos elváltozásokkal szemben is. Ezért kiemelten fontos, hogy megfelelő működéséről gondoskodjunk, már csak azért is, mert minden elfogyasztott étel és ital, a különböző szervezetet érő vegyszerek, külső hatások könnyen befolyásolni tudják működését.


Nyiroktisztító kúra
Hogy a tavaszi időszak ne a betegeskedésekről szóljon, tartsunk egy tisztítókúrát, mely során nyirokrendszerünket megtisztítjuk a felesleges salakanyagoktól. Ami ugyanis a bélrendszeren keresztül nem tud távozni a szervezetből, az megmarad a nyirokrendszerben, és bekerülhet a véráramba is, könnyű táptalajt adva ezáltal a különböző betegségeknek. 

 

Alternatív megoldások
A nyirokrendszer tisztítására több lehetőség is rendelkezésünkre áll, így például a nyirokmasszázs, a szauna és a rendszeres mozgás is, ha pedig szétnézünk a konyhában, érdemes árpát, rizst, hajdinát, zabot, búzát, burgonyát, gyökérféléket, olajos magvakat, gyümölcsöket és zöldségeket, valamint sok ásványvizet fogyasztani, hiszen ezek mindegyike serkenti a nyirokrendszer működését. Érdemes viszont kerülni az édességeket, a zsíros ételeket, a tojást, a tejet, a húsokat, a belsőségeket, a konzerveket, a füstöltárukat, valamint az alkoholt, a cigarettát és a kávét ezek ugyanis lassítják a tisztulást.

Gyógynövények alkalmazása
A megfelelő ételek mellett az alábbigyógynövényekfogyasztásával is növelhetjük a tisztító hatást.

Gyermekláncfű

A pitypang vagy pongyola néven is ismert gyermekláncfű nyersen, salátákba téve vagy teaként is nagy segítségünkre van a tisztításban. Kesernyés íze és a benne lévő hatóanyagok az egész emésztőrendszer munkáját segítik, ugyanakkor vértisztító hatású is és a nyirokrendszer pangását is segít megszüntetni. Teájához 1 púpozott teáskanál pitypanggyökeret áztassunk negyed liter vízbe egy egész éjszakán át, majd másnap forraljuk fel és szűrjük le. Reggeli előtt és után fél órával kortyolgassuk el.

Közönséges galaj

A közönséges, ragadós és tejoltó galaj szinte azonos jó tulajdonságokkal rendelkezik: az egész mirigyrendszert védi, a népi gyógyászatban a közönséges galajt daganatos megbetegedések megelőzésére és kezelésére is használták. Pajzsmirigy problémáknál a közönséges galaj a legjobb választás. Teájából mind az alul-, mind a túlműködésben szenvedők napi 1 csészével fogyasszanak. 




Gyógyteakeverék

Nem csak a nyirokrendszer tisztítására, de a duzzadt nyirokmirigyek esetén is javasolt az alábbi teakeverék fogyasztása: 100 g zsurló, 300 g körömvirág, 100 g cickafark és 100 g csalán. Naponta másfél-két liternyi teát fogyasszunk el, szépen, lassan kortyolgatva.




Forrás: www.hazipatika.com
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Mindenkinek 1000 vágya van, a rákos beteg gyermekeknek csak egy van: 

MEGGYÓGYULNI!

SEGÍTSEN ADÓJA 1%-ÁVAL, 

HOGY ESÉLYT KAPJANAK A GYÓGYULÁSRA! 
Adószám: 18557071-1-09  

Támogassa a rákos beteg gyermekek gyógyulását adója 1%-ával! 

Kattints ide:  http://www.remenyalapitvany.hu 

Köszönjük szépen!