Címkék

KIBESZÉLNI NEM SZÉP DOLOG! – EZÉRT NE TEDD!





Tegyük a szívünkre a kezünket: időnként, de legalább egyszer az életében mindannyian beszéltünk már ki valakit a háta mögött. Mert nagyon nehezteltünk rá valamiért, és nem tudtuk máshogy kiadni a mérgünket, csalódottságunkat. Vagy csak szimplán a csorda szellem hajtott minket, hiszen más is így tett.
És legyünk őszinték: azért legtöbbször nagyon is rosszul éreztük magunkat emiatt a kibeszélősdi miatt, úgyhogy legközelebb azért odafigyeltünk rá, hogy ne gyakoroljuk ezt a rossz szokást.


Kibeszélni nem szép dolog, mert…
... megbántunk vele másokat
Azzal is, amit mondunk, és azzal is, hogy mindezt az ismerősünk háta mögött tesszük. Gondoljuk meg jól, mielőtt az első felindultságunkban elkezdjük „szapulni” a másikat, vajon nekünk hogy esne ez tőle? Számoljunk el háromig, vagy tizenháromig, vagy százháromig, mielőtt kígyót-békát kiáltanánk embertársunkra.

... mi sem leszünk tőle boldogok

Az lehet, hogy nagyjából 5 percre elszáll a mérgünk, ám a probléma nem oldódik meg, illetve a tettünk miatti gyötrő lelkiismeretfurdalás sem javít majd az állapotunkon. Szóval, nem hogy jobb, de inkább rosszabb lesz a helyzet. Megéri? Hát, nem!



... Te sem lehetsz ezek után nyugodt
Nyilván ha Te kibeszélsz valakit, valakivel, szinte biztos, hogy ugyanezt a viselkedést kapod vissza attól a személytől, aki a legnagyobb cinkosod annak a bizonyos valakinek a kitárgyalásában. Ugye, hogy nem jó érzés?

... nem Te leszel a kedvenc a társaságban…
Nagy valószínűséggel, nem leszel éppen népszerű az adott társaságban, ahol nem bírtad megállni, hogy ne tegyél valamilyen megjegyzést a másikra, ráadásul a háta mögött. Légy mindig egyenes, őszinte, hosszú távon ez éri meg igazán. Azzal persze számolj, hogy a túlzott őszinteséggel sem leszel mindenki kedvence, de legjobb az egyenes út…:-)



Forrás:  proaktivdirekt.com
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Mindenkinek 1000 vágya van, a rákos beteg gyermekeknek csak egy van: 

MEGGYÓGYULNI!

SEGÍTSEN ADÓJA 1%-ÁVAL, 

HOGY ESÉLYT KAPJANAK A GYÓGYULÁSRA! 
Adószám: 18557071-1-09  

Támogassa a rákos beteg gyermekek gyógyulását adója 1%-ával! 

Kattints ide:  http://www.remenyalapitvany.hu 

Köszönjük szépen!