Ha az Országgyűlés elfogad egy nemrég benyújtott törvénymódosítást, nem kell lepapírozni a szerződéseket.
Tisztán elektronikusan is lehet majd kgfb-szerződést kötni vagy éppen felmondani – írja a Portfolio. Ez a lehetőség a többi biztosítástípus esetében már eddig is megvolt.
A gazdasági portál kérdésére Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) Gépjárműszekciójának elnöke ismertette a várhatóan ősszel a parlament elé kerülő salátatörvény vonatkozó részét, amelyben ez a módosítási javaslat is szerepel.
A változás a biztosítóval, a gépjármű-kereskedővel vagy a biztosításközvetítőkkel kötött biztosításokra is vonatkozik.
Az évfordulós szerződést a biztosító továbbra is csak írásban mondhatja fel (pl. károkozás miatt) a kgfb-t a biztosítási évforduló előtt legalább 30 nappal. Az autós viszont a felek megállapodása alapján, ugyanúgy a biztosítási évforduló előtt legalább 30 nappal, de már elektronikusan is felmondhatja a szerződést, indokolás nélkül is.

Online eddig is kötöttek vagy mondtak fel szerződéseket, viszont ezeket mostantól nem kell írásban megerősíteni.