Címkék

Újabb hivatalok szűnnek meg Magyarországon





Többek között az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság is megszűnik idén.

Április elsejével jogutódlással megszűnik az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet, az Országos Közegészségügyi Központ és az Országos Epidemiológiai Központ – tudta meg a Magyar Hírlap a Miniszterelnökségtől.

A lap úgy tudja: a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet területi szervei július 1-jével szűnnek meg, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság pedig november 1-jével, a Magyar Államkincstárba történő beolvadással.

 

 

Januárban huszonöt, tavaly szeptember 1-jétől tizennégy intézmény szűnt meg.

A megszűnő központi költségvetési szervek hatósági feladat- és hatásköreinek jelentős része a közigazgatási szervezetrendszer területi és helyi szintjeire, illetve a járási hivatalokhoz, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalokhoz kerül.




A megszüntetett központi hivataloktól és költségvetési szervektől a kormányhivatali szervezetrendszerbe megközelítőleg 2500, míg a fővárosi és megyei kormányhivataloktól a járási hivatalokhoz 7500 dolgozó került át eddig. Az érintett szervezeteknek 20 százalékos bértömegcsökkentést kellett végrehajtaniuk – erősítették meg.

Az idei évre vonatkozó megtakarítások összege a Miniszterelnökség szerint még nem ismert, mivel a költségvetési beszámolók az átalakulást követően készülnek, de a hatásokat bemutató adatok a már tavaly szeptember 1-jével megszüntetett szervek esetében is legkorábban az idén jelennek meg.



Forrás:  www.nlcafe.hu
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Mindenkinek 1000 vágya van, a rákos beteg gyermekeknek csak egy van: 

MEGGYÓGYULNI!

SEGÍTSEN ADÓJA 1%-ÁVAL, 

HOGY ESÉLYT KAPJANAK A GYÓGYULÁSRA! 
Adószám: 18557071-1-09  

Támogassa a rákos beteg gyermekek gyógyulását adója 1%-ával! 

Kattints ide:  http://www.remenyalapitvany.hu 

Köszönjük szépen!